A társaság 60 évvel ezelőtt indította útjára első transz-atlanti járatát Stockholm-Brommából New Yorkba, azóta pedig többször történelmet írt. Az SAS 1946-ban három északi légitársaság fúziójával alakult meg, bejegyzésre augusztus 1-jén került, nem sokkal később pedig már menetrend szerinti járatán utasokat szállított New Yorkba. A társaság természetesen együtt ünnepel majd az ominózus járatot repülő két pilótával, akik azóta 86 és 82 évesek. Az SAS a repülés történetében először menetrend szerinti járatot indított az északi-sarki régió keresztül Koppenhága és Los Angeles között, 1954-ben. Három évvel később az SAS volt az első olyan légitársaság, amely az északi-sarkon keresztül járatot üzemeltetett Japánba, amely a repülési időt 52-ről 32 órára csökkentette. Az elsők között állította menetrend szerinti flottájába 1959-ben a francia építésű, ikermotoros repülőgépet, a Caravelle-t, amelynek első útja Koppenhága és Bejrut között vezetett. Szintén elsőként mutatta be 1965-ben elektronikus foglalási rendszerét Európában, valamint az első volt a légitársaságok közül, amely minden tengerentúli járatán vezeték nélküli internet-kapcsolatot biztosított utasai számára.
SAS: 60. születésnap
Vasárnap, szeptember 17-én ünnepli 60. évfordulóját az SAS (Scandinavian Airlines System) skandináv légitársaság.

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését
Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok
A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Módosított, hosszabb útvonalon repül a Wizz Air az emírségekbe
Fő a biztonság.

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait
Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába
A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt
Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak
A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek
És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.

Bővíti hálózatát az airBaltic
A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Csökkenő nyereség és kihívások a Wizz Airnél
A légitársaság még az elemzői várakozásnál is gyengébb üzemi eredménnyel zárta pénzügyi évet.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.