Semmi kétség: tovább nő a repülés költsége

Ne reménykedjünk, még drágább lesz repülni a jövőben – üzeni nekünk a British Airways volt vezérigazgatója, Willie Walsh. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) vezetője a BBC-nek arról beszélt, szerinte „minden kétséget kizáróan” emelkedni fog a repjegyek ára az üzemanyagköltségek megugrása miatt - írja a Telex.

Már a koronavírus-járványból való kilábalás során érezhetően megnőtt az üzemanyagok iránti kereslet, a Vlagyimir Putyin által megindított ukrajnai háború következményei pedig tovább emelték a kerozin árait is felfelé. Walsh szerint az árak mostanra „rekordmagasságba” nőttek, miközben „a légitársaságok költségvetési kiadásainak legnagyobb eleme az olaj”.

„Elkerülhetetlen, hogy a magas olajárak költségét végül a fogyasztókra hárítják át a magasabb jegyárak formájában” – mondta az IATA-vezér.



Az elmúlt hónapokban ráadásul nemcsak a jegyárak emelkedése okozott nehézségeket az utasoknak, de a sorozatos járattörlések is. Walsh külön kiemelte ezzel kapcsolatban London legnagyobb repterét, a Heathrow-t, aminek szerinte jobban fel kellett volna készülnie a nyári időszakra.

„Épp ők ágáltak azért, hogy a légitársaságok legalább a járataik 80 százalékát üzemeltessék. Azonban egyértelműen nem biztosítottak elég erőforrást ahhoz, hogy megbirkózzanak egy ekkora forgalommal, ezért kritikusnak kell lenni a Heathrow-val szemben” – mondta a BBC-nek Walsh.


Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.
A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába

A 111 éves hajómatuzsálem visszatér a BAHART flottájába 

A Jókaival a nagyközönség május elsejétől Balatonfüreden találkozhat, ahol sétahajóként üzemel  a teljes hajózási szezonban.
Lazulós döntés a holland légitársaságnál

Lazulós döntés a holland légitársaságnál 

Tornacipőt hordhat májustól a KLM teljes hajózó személyzete.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.