Senkinek nem kellett a péri reptér

Nincs vevő a péri repülőtérre. A Győr-Pér Repülőtér Kft. által januárban kiírt kétfordulós pályázat beadásának határideje hétfőn járt le, pályázó nem volt.

A reptérrel kapcsolatos további lépésekről a közeljövőben dönt a tulajdonosi kör: Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata, Győr-Moson-Sopron Megye Önkormányzata, valamint Pér község Önkormányzata. A tulajdonos önkormányzatok a lehetőségek között számolnak azzal is, hogy megpróbálnak állami pályázati forrásokhoz jutni a létesítmény fenntartásához. Ugyanakkor a tulajdonosi kör továbbra is vállalja az üzemeltetés szükséges mértékű finanszírozását, ugyanakkor fejlesztésekre nincs pénze - tájékoztatta Domanyik Eszter, a győri önkormányzat szóvivője az MTI-t kedden.

A pályázattal éppen az volt a cél, hogy befektetőt találjanak olyan arányú fejlesztésekhez, melyet a jelenlegi tulajdonosi kör pénzügyileg nem tud vállalni. A fejlesztésre ezért csak az értékesítés nyújthat kellő biztosítékot. A vevővel szemben a most lezárult pályázatban két fontos elvárás fogalmazódott meg. Egyik, hogy megtartsa a repülőtér funkciót, másik pedig, hogy azt fejlessze. E fejlesztések közé tartozott volna a megfelelő futópálya és gurulóutak, új utasforgalmi épület és irányítótorony építése, valamint új közúti kapcsolat létesítése. Az elvárt fejlesztésektől azt várták, hogy a repülőtér ki tudja elégíteni a megnövekedett személy- és teherszállítási igényeket, a térséget vonzóvá tegye más befektetői körök számára is. (MTI)


Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.