Súlyos pénzhiány a Malévnál

Ezen a héten utalja át dolgozóinak a januári bérek fennmaradó részét a Malév, amely kritikus pénzügyi helyzetben van, és több milliárd forint friss tőkét igényel.

A dolgozók február 19-én kapják meg teljes egészében januári bérüket, tudatta közleményben a légitársaság. A Malév a hónap elején belső kommunikációs csatornákon már tájékoztatta munkavállalóit arról, hogy a januári fizetéseket két részletben és késve fogja teljesíteni. A dolgozóknak bérelőlegként február 6-án 50 ezer forintot utaltak át. A társaság súlyos likviditási problémákkal küzd, Leonov Péter, a társaság héten távozott vezérigazgatója szerint többmilliárd forint friss tőkére lenne szüksége. A február 10-i rendkívüli közgyűlésen azonban - a várakozásokkal ellentétben - a főtulajdonos AirBridge Zrt. még nem terjesztett elő javaslatot az alaptőke emeléséről, mert tulajdonosi szerkezetének átalakítása - a tőkeemelésben résztvevő új befektető(k) bevonása - még nem fejeződött be. Múlt kedden - a tőkerendezés első lépéseként - mindössze arról született döntés, hogy a légitársaság alaptőkéjét 360 millió forintra szállítják le.

A Malév közleménye szerint a folyamat lezárultával - akár a március 3-ra összehívott következő rendkívüli közgyűlést megelőzően is - a Vnyesekonombank készen áll a Malév további finanszírozására az AirBridge Zrt.-n keresztül. Mint ismert, Veres János pénzügyminiszter és Viktor Zubkov orosz első miniszterelnök-helyettes január közepén jelentette be, hogy a cég közvetett tulajdonosa az orosz állami Vnyesekonombank lesz - a pénzintézet valószínűleg a távozó orosz üzletember, Borisz Abramovics AirBridge Zrt.-ben birtokolt 49 százalékos részesedését veszi majd át - , az üzemeltetés pedig az Aeroflottal partnerségben történik a jövőben. Januárban egyébként - észlelve a légitársaság súlyos nehézségeit - a magyar állam is a Malév segítségére sietett, és áttételesen mentőövet dobott a cégnek. (Menedzsment Fórum)


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.