Szakmai befektetőt vár az állam a Malévhoz

A kormány szerint szükség van a nemzeti légitársaságra, ezért minél előbb szakmai befektetőt kell találni a Malév további működtetésére. A Jobbik szerint a társaságot magyar kézben kell tartani.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) változatlanul kiemelten számol egy szakmai befektető bevonásának lehetőségével a Malévnál; a tárca továbbra sem kapta még meg az Európai Bizottság határozatát - erősítették meg a minisztériumban az MTI kérdésére kedden.

Hozzátették: a szaktárca javaslatai alapján akár már a január 16-i kormányülésen döntés születhet a helyzet rendezését leghatékonyabban szolgáló megoldásról. Az Európai Bizottság határozata több hónap mozgásteret ad a kormánynak, így az NFM szerint biztosra vehető, hogy a kabinet végül az "egyaránt kellőképpen előkészített alternatívák közül a leginkább megfelelőt és legeredményesebben végrehajthatót" választhatja majd ki.

Az Európai Bizottság hétfőn a Malév számára nyújtott "összeegyeztethetetlen" állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot. Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete - közleménye szerint - "megállapította, hogy a magyar nemzeti légitársaság Malév számára 2007 és 2010 között a privatizációval és a visszaállamosítással összefüggésben nyújtott finanszírozás jogellenes állami támogatásnak minősül, mivel a Malév nem volt képes ilyen finanszírozáshoz jutni a piacról a magyar hatóságok által nyújtott feltételek mellett".

A testület szokásos napi sajtótájékoztatóján Cristina Arigho szóvivő elmondta: a magyar hatóságoknak kell kiszámítaniuk, pontosan mekkora összeg visszafizetéséről van szó.

A tárca hétfőn közölte: tudomásul veszi és tiszteletben tartja az Európai Bizottság határozatát, amely a Malév számára a 2007-2010 közötti időszakban nyújtott egyes hiteleket, tőkeemeléseket tiltott állami támogatásnak minősíti. Emlékeztettek rá: a kormány úgy ítéli meg, hogy Budapest központú nemzeti légitársaság fenntartására egyértelműen szükség van, és ennek szellemében a további lépésekről gyors döntéseket hoz már a közeljövőben.

A Malév sorsáért a Jobbik is aggódik. A párt közleménye szerint a Malév magyar kézben tartása alapvető nemzeti érdek, ezért az ellenzéki párt nem ért egyet az Európai Bizottság határozatával, amely visszafizettetné a légitársaságnak adott állami támogatást - jelentette ki Volner János a Jobbik frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: a Magyarország érdekeivel ellentétes uniós döntés "gyakorlatilag felszámolná" a Malévot, amely pedig 2600 embernek ad munkát, 500 magyar vállalkozásnak biztosít megrendelést és 70 milliárd forint költségvetési bevételt hoz évente. Volner János hozzátette: a Jobbik már korábban is megfogalmazott szakmai javaslatokat a Malév európai joggal összhangban lévő állami támogatására, mint például a munkabérekkel, illetve a jövedéki adóval és a fogyasztási adókkal kapcsolatos adókedvezmények. A Jobbik szerint ezzel nem csupán az uniós jognak megfelelő támogatást lehetne megoldani, hanem versenyelőnyhöz is jutna a Malév.

Az Európai Bizottság hétfőn szólította fel Magyarországot a Malévnak nyújtott állami támogatás visszafizettetésére. A kormány várhatóan január 16-i ülésén tárgyalja a szaktárcának a Malév jövőjére vonatkozó javaslatait. A Malév közölte, hogy a légitársaság napi működésére nincs hatással az EU-határozat, és nem jelent azonnali fizetési kötelezettséget. Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete megállapította, hogy a Malév számára 2007 és 2010 között a privatizációval és a visszaállamosítással összefüggésben nyújtott finanszírozás jogellenes állami támogatásnak minősül, mivel a légitársaság nem volt képes ilyen finanszírozáshoz jutni a piacról a magyar hatóságok által nyújtott feltételek mellett. Vonler János ezzel kapcsolatban kedden kijelentette: a Malévnak 2007 és 2010 között nyújtott tulajdonosi hitelek, tőkeemelések és egyéb "pénzügyi vonatkozású intézkedések" összességében kisebb hatásúak voltak, mint amelyen pozitív hatást a Malév a költségvetésre gyakorolt.

(MTI)


 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.
Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye

Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye 

Egyre csökken az ingyenes parkolási lehetőség.
Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány

Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány 

Az ultrafapados légitársaság utasainak számát a jelenlegi évi 200 millióról 2034-re 300 millióra szeretné növelni, de ehhez szüksége lenne repülőgépekre.
Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság

Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság 

A légitársaság célja, hogy az új eszközök használatával 54 százalékkal növelje pilótaképzési kapacitását.
Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba

Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba 

Sőt, jövő év elején sem visz utasokat Izraelbe az ultrafapados légitársaság.
Durva büntetést kapott a Lufthansa

Durva büntetést kapott a Lufthansa  

Nem véletlenül.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.