Százmillió szállt el Sármellékről

Végső elkeseredésükben a sármelléki reptér betonjára vonulnak – ezt fontolgatják azok a ki nem fizetett somogyi és zalai vállalkozók, akik százmillió forintjukat követelik a FlyBalaton reptér 2007-es építése óta. Egyikük félig már a vizet is elzárta a létesítményben, furcsállja is, hogy senki sem szólt: nincs elegendő víz...

A Keszthely környéki vállalkozóknak durván harmincmillió forinttal tartozik a fővállalkozó – mondta Maár Péter. – Mi a teherterminál földmunkáit végeztük, úgy hárommillió forintot és a kamatait várjuk az Excluzív-Bau Kft.-től. Korábban is vállaltunk munkát a reptéren, akkor fizettek. Legutóbb még a számlánkat is alig akarták befogadni, s azóta is hitegetnek. Elindítottuk a felszámolási kérelmet: először a budapesti bíróságtól visszajött egy levél, hogy a megváltozott telephely miatt már máshova tartozik. Most pedig olyan választ kaptam: egy másik cég megelőzött bennünket.

A siófoki Gál Ferenc szerint a magyar jog nem a kisembereket védi: a kiscégek kiszolgáltatottak. Az I. Mélyépítő Kft. ügyvezetője 12 millió forintjának eredt nyomába. – Mi az Első Pesti Építőipari Kft.- vel kötöttünk szerződést, amit olyan ember írt alá, akinek mint utóbb kiderült, nem volt joga ezt megtenni – állította Gál Ferenc. – Ezért nem a céget jelentettük fel, hanem személyesen az aláírót. Felutaztunk Budapestre a cég irodaházába is. A tárgyalóasztal közepén egy feszület állt, mellette a Biblia. Ha valaki vallásos, hogyan csaphatja be a másikat? Akkor például azt az ígéretet kaptuk, hogy a tartozás fejében budapesti lakásokat adnak. Persze nem lett belőle semmi. Mi a közművesítést végeztük el, egyelőre annyit tettünk, hogy félig elzártuk a vízvezetéket. A furcsa az, hogy eddig még senki nem szólt, hogy nincs elegendő víz a reptéren...

Kővágó Jenő telefonon azt mondta: első körben 12 milliót kifizettek nekik, tavaly kétmillió forintot kaptak. Most 63,7 millió forinttal tartoznak a cégének. Az aszfaltozást, betonozást végezték el. – Mindig csak ígérgetnek – mondta elkeseredetten. – Teljesen tönkrementünk, kínlódva hitelekből élünk. Ráadásul nem tudjuk azokat a cégeket sem kifizetni, akiket mi bíztunk meg.

A beszélgetés eddigi menetében már egy újabb név is előjött. Az M-Gép Kft. ügyvezetője, Marity Tibor arról számolt be: cégük a Trimix 94 Kereskedelmi Bt.-n keresztül került kapcsolatba a sármelléki reptérrel. Betontömböket daráltak az alapba: 3,7 millió forintjuk bánja. – Mi is elindítottuk a felszámolást – mondta Marity Tibor. – Tavaly januárban kaptunk egy levelet, hogy vitatják a beadott számlát. Most ott tartunk, hogy a bíróságtól egy másik felszámolót kértünk.

Bár a követelések különbözőek, egy közös tényező mindenképpen van: nem veszik fel a telefont, csak a végtelenségig kicsörög. A két megye határain túl is akadnak olyanok, akik ugyanezen a „repülőn” utaznak. A vállalkozók szerint az a legnagyobb baj, hogy a pénzek nem közvetlenül a kivitelezőhöz kerülnek. Okosabb megoldás lenne ezt egy elkülönített számlára tenni. Az elvégzett munka után leadnák a számlát a vállalkozók, s az ellenőrzés után nyolc napon belül megkapnák a járandóságukat.

Hatszázmilliós beruházás

A FlyBalaton a szóban forgó fejlesztést 2007-ben végezte. Szeptember elején adták át a sármelléki légikikötőben a hatszázmillió forintos beruházást. Magyarország első, kifejezetten légi szállítmányozásra kialakított háromezer négyzetméteres épületét és logisztikai bázisát nyitották meg, a hozzá tartozó infrastrukturális fejlesztésekkel, valamint a teherszállító repülőgépek kiszolgálásához szükséges berendezésekkel. – Már azon a szinten vagyunk, hogy bekönyveljük: elbuktuk a pénzt – mondta Maár Péter. – Lehet, hogy a legegyenesebb az lenne, ha mindannyian kivonulnánk a FlyBalatonra. Felszedni, lezárni, elvinni, amit csak lehet a tartozás fejében. – Vagy átvesszük, és lesz egy repterünk. Bosszant, hogy a más pénzén szárnyal a Fly-Balaton – tette hozzá Marity Tibor. Gál Ferenc szerint erről a FlyBalaton nem tehet. Véleménye szerint ők kifizettek mindent. Érdeklődésünkre ezt megerősítette a FlyBalaton is. (sonline.hu)


Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.