Szerbek repülték be a Ferihegyet

Sikeresen befejeződött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1. futópályájának műszaki átvétele és a Légiközlekedési Hatóság is elégedett a beton felújításának műszaki színvonalával. A pályafelújítással egyidőben új, világszínvonalú műszeres leszállító berendezést (ILS) kapott a futópálya, ennek műszaki paramétereiről pedig egy kétnapos, ún. kalibráló repülésen győződtek meg a Budapest Airport és a HungaroControl szakemberei - közölte csütörtökön a Budapest Airport.

Két napon keresztül a körözött a ferihegyi légtérben a szerb légiforgalmi szolgálat speciálisan felszerelt Beechcraft King Air 350 típusú kéthajtóműves, légcsavaros-gázturbinás repülőgépe, aminek az volt a feladata, hogy hitelesen megmérje: minden elektronikai és rádiótechnikai berendezés megfelelően működik a repülőtér 1. futópályáján. Emlékezetes, hogy a futópálya középső, 1400 méter hosszú beton szakaszának teljes cseréje miatt idén március 12-én ideiglenesen le kellett zárni a futópályát a forgalom elől. A beton cseréjével párhuzamosan egy sor egyéb javítást és cserét is elvégeztek az alvállalkozó KÉSZ Építő Zrt. és a Budapest Airport szakemberei.

Egyebek mellett végrehajtották a fénytechnikai rendszerek korszerűsítését. A szakemberek 160 lámpatestet és közel 90 fénytechnikai aknát cseréltek ki és építettek át a legújabb európai szabványok szerint. Emellett kicseréltek 300 kilométernyi elektromos vezetéket, amelyeken keresztül a futópálya lámpasorai kapják az elektromos energia ellátást.

A munkálatok végén a futópálya délkeleti, ritkábban használt megközelítési iránya (31L) is megkapta a legmodernebb műszeres leszállító berendezést, vagyis ILS-t (ami az angol Instrument Landing System rövidítése.) A korábbi rendszerhez hasonlóan az új rádiónavigációs berendezés is rossz látási viszonyok között segíti a pilótákat a futópálya megközelítésében és a biztonságos landolásban, de a régebbinél jóval precízebb és megbízhatóbb működésre képes. Ennek a rendszernek a hitelesítésére érkeztek a szerb repülési szakemberek Budapestre és végezték el sikeresen az 1. futópálya ún. kalibráló repüléseit.

„Ez egy nagyon precíz repülést igénylő feladat, fontos része a repülőtér életének. A műszeres leszállító rendszer úgynevezett telepítési légi ellenőrzését a berendezés kiépítésekor kell elvégezni, míg félévente, a rendszeres légi ellenőrzések alkalmával vizsgáljuk az ILS paramétereinek megfelelőségét.” – hangsúlyozta Eiszrich László a Budapest Airport műszaki rendszerek vezetője. Elmondta azt is, hogy az új ILS-nek köszönhetően tovább növekszik a repülések biztonsága, az új rádiónavigációs berendezések sokkal pontosabb leszállásokat tesznek lehetővé éjszaka és kedvezőtlen időjárás esetén is.


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.