Szigorúbb szabályozás a budapesti taxiközlekedésben

2012 januárjától a Budapesti Közlekedési Központ látja el a Fővárosban a taxiközlekedéssel, taxiállomások üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, mellyel egyidejűleg szigorodik a budapesti taxizás feltételrendszere.

Januártól lépett hatályba a Budapest főváros közterületein a taxiállomások létesítéséről, használatának és üzemeltetésének rendjéről szóló 39/2011. (VII. 7.) Főv. Kgy. rendelet (a továbbiakban: "Rendelet") módosítása. A módosítás hatására az eddiginél szigorúbb feltételekkel lehet csak taxizni Budapesten, a helyi iparűzési adó befizetése előfeltétele a használati engedélyek kibocsátásának. A taxis érdekvédelmi szervezetek régóta követelik a taxisok számának csökkentését Budapesten, ez az intézkedés – mely alapvetően az adó jogszabályok betartásának ellenőrzésére irányul, nem új szabályt ír elő – is várhatóan ezt a kívánt hatást éri el. A BKK kezdetektől fogva azt hangsúlyozza: a budapesti taxisok számát direkt létszámkorlát helyett indirekt eszközökkel, a szolgáltatás minőségét és a szabályok betartását szolgáló szabályozási eszközökkel lehet elérni alkotmányosan.

Változás a rendeletben: adófizetés nélkül nincs taxiállomás-használati engedély

A legfőbb változás az adófizetési kötelezettség ellenőrzése a taxis vállalkozások körében. Gyakorlati tapasztalatok igazolják, hogy számos vállalkozás végez kizárólag vagy túlnyomórészt a Főváros utcáin személytaxi-szolgáltatást, de a helyi adókról szóló törvény rendelkezései ellenére a Fővárosi Önkormányzatnak egyáltalán nem fizetnek adót. E tevékenységükkel összefüggésben azonban a közút igénybevételére, a tömegközlekedési sávok terhelésére, a levegő-szennyezettség növelésére, továbbá a taxiállomások használatára a Főváros területén kerül sor, tevékenységüket Budapesten végzik és az iparűzési adót is a fővárosban kell megfizetniük a törvény szerint. Mindezen okokból indokolt volt azon szabályok kialakítása, amelyek egyensúlyt teremtenek e felbomlott rendszerben, és azt célozzák, hogy a jövőben ott kerüljön sor legalább részben az adófizetésre, ahol a tevékenységgel kapcsolatos költségek, károk és környezetterhelés keletkezik.

A Fővárosi Önkormányzat ennek nyomán módosította rendeletét, így 2012-től a taxitevékenység végzésének, a taxiállomások használatának feltétele, hogy a vállalkozás a Főváros területén helyi iparűzési adót fizessen. A rendelet alapján a Budapesti Közlekedési Központ 2012-től igazolást kér arról, hogy a kérelmező Budapest főváros területén végzett iparűzési adóköteles tevékenységével összefüggésben a Fővárosi Önkormányzathoz adóalanyként bejelentkezett, adóbevallást nyújtott be, és adótartozása nem áll fenn, illetve adóelőleg-fizetési kötelezettségének eleget tett. Kizárólag a fenti tartalommal kiadott fővárosi adóhatósági igazolások fogadhatóak el a BKK részéről. Amennyiben a vállalkozás ilyen nyilatkozatot a szerződéskötési kérelem előterjesztésénél nem tesz, és nem nyújt be fenti tartalmú igazolást, szerződéskötésre nem kerülhet sor, így a taxis a tevékenységét nem folytathatja Budapesten. Az új szabályozás értelmében annak a taxi-szolgáltató vállalkozásnak a taxiállomás-használati engedélye(i) visszavonható(ak), amely a helyi iparűzési adó hatálya alá adóalanyként nem jelentkezett be, illetve adóelőleg-fizetési kötelezettségének nem tett eleget, vagy rendezetlen adótartozása áll fenn.

A gyakorlati tapasztalatok és a visszaélések indokolták azon módosításokat, amely az ellenőrzések komplexitását, hatékonyságának növelését segíthetik elő. Számos esetben fordult elő, hogy a szolgáltató és vállalkozás között létrejött megállapodás megkötését követően történt olyan változás a vállalkozás jog- és adóalanyiságában, működési feltételeiben, amely változások bekövetkezte után a vállalkozás a taxiállomásokat jogszerűen nem használhatta volna. Ennek megfelelően mind a Fővárosi Önkormányzattól, mind a BKK-tól elvárható, hogy az érintett vállalkozások részére a taxiállomásokhoz hozzáférést csak akkor biztosítson, ha a vállalkozás jogszerű működésének feltételei a felek közötti megállapodás teljes időtartama alatt fennállnak, továbbá, ha a feltételek fennállását a szolgáltató - a rendelkezésre álló jogszabályi keretek között - átfogóan ellenőrizte. Ennek megfelelően 2012-től a fenti feltételek fennállását a BKK és a Közterület-felügyelet a taxiállomás-használati hozzájárulás érvényessége alatt is ellenőrizheti, tehát nem elég a kérelmezés időpontjában rendezett adóigazolással rendelkezni.

A taxiállomások használatáért fizetendő díjat jogszabály rögzíti. Tekintettel arra, hogy az utolsó alkalommal 2007. évben megemelt "taxiállomás-használati díj" a közszolgáltatási tevékenység költségeit - az inflációra is tekintettel - ma már nem fedezte, az ellenőrzések számának, hatékonyságának növelése, a taxiállomások felszereltségének emelése egyéb forrásból nem volt finanszírozható, a Fővárosi Közgyűlés döntött a díj 30.000.- Ft éves nettó összegre emeléséről 2012. január 1-jétől, amelynek beszedésére a BKK jogosult. Az új árakat a BKK 2012. január 1-től érvényesíti.

2012-ben folytatódik a budapesti taxiközlekedés átfogó újraszabályozása

A budapesti taxiközlekedés szabályozásában 2012-ben további lépések várhatók, hiszen a Főváros és a BKK kezdeményezése nyomán az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, mely alapján a taxik alapvető műszaki jellemzőit, a járművek életkorát, környezetvédelmi besorolását, méretét a jövőben az önkormányzatok, így Budapesten a Fővárosi Önkormányzat szabályozhatja. Tarlós István főpolgármester a taxis érdekvédelmi szervezeteknek tett ígérete alapján ezen szabályozási lehetőséggel a Főváros élni kíván, hogy egységesebb és átláthatóbb szabályozás jöjjön létre Budapesten a következő években. A szabályozási lehetőség áprilistól áll nyitva a Főváros előtt, addig a BKK kidolgozza az új fővárosi taxirendelet koncepcióját és megkezdi az egyeztetéseket az érdekelt felekkel, így a fuvarszervezők és a taxisok képviselőivel. A fenti rendeletmódosítás azonban ettől függetlenül 2012. január 1-jétől hatályos.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.