Szombattól az 1-es villamos helyett is pótlóbusz közlekedik

2018. július 7-től 27-ig az 1-es villamos Óbuda felől a Puskás Ferenc Stadionig, Kelenföld felől pedig a Közvágóhídig közlekedik vágányfelújítási munkák miatt; a kimaradó szakaszon pótlóbusszal lehet utazni. 

A BKK korábban közölte: a főváros második legnagyobb forgalmú villamosvonalának Mester utca és Népliget közötti szakaszán a néhány évvel ezelőtti vonalfelújítás idején a megállóhelyeket korszerűsítették, de mostanra a pályafelújítás is elengedhetetlenné vált. A rekonstrukció idején a villamospótló autóbuszok közlekedése mellett az Infopark és környéke jobb kiszolgálása érdekében a 153-as busz útvonalát meghosszabbítják a Népligetig.

A Dél-Budán utazóknak érdemes az M4-es metrót igénybe venni, amely a korlátozás ideje alatt a szokásosnál sűrűbben közlekedik majd. A BKK a további, jellemző fővárosi utazási irányokban is a – párhuzamosan zajló építési munkákban érintett vonalakat elkerülő – kötöttpályás hálózat igénybevételét ajánlja alternatív eljutási lehetőségként.  A július 28-tól a nyári szünet végéig tartó időszakban is folytatódik majd a felújítási munka: ebben az időszakban Óbuda felől már hosszabb szakaszon, egészen a Népligetig járnak majd a villamosok; ezen építési ütem részletes forgalmi rendjéről a BKK később ad tájékoztatást.

Az 1-es villamos 2013-2014-ben elvégzett vonalfelújításakor a Könyves Kálmán körúti szakaszon korszerűsítették a megállóhelyeket és vágányszabályozási munkákat is elvégeztek; a rekonstrukció kivitelezése közben azonban olyan, korábban nem látható műszaki körülményekre derült fény, amelyek a most kezdődő, komplexebb beavatkozásokat indokolják. A nyár végéig tartó időszakban a BKK beruházásában cserélik a korrodált, hullámosodott síneket az érintett vágányszakaszon, felújítják a földműveket, a sínek alátámasztására szolgáló zúzottkő ágyazatot, valamint a vonalszakaszon található útátjárók útburkolatát.

A felújítás első építési ütemében – a július 7-27. közötti időszakban – a BKV felújítja a vonal Hős utca környékén húzódó, rossz műszaki állapotú vágányt is – ennek a szakasznak a korszerűsítését a korábbi, uniós finanszírozású projekt nem tartalmazta. A rekonstrukció részeként ezen a helyszínen is elvégzik a közúti útátjárók felújítását.

Közösségi közlekedés az 1-es villamos vonalán

2018. július 7-től, szombattól 27-ig, péntekig az 1-es villamos a Bécsi út / Vörösvári út végállomás felől a Puskás Ferenc Stadion M megállóhelyig, a Fehérvári út / Etele út végállomás felől pedig a Közvágóhíd H megállóhelyig visz utasokat. A kimaradó szakaszon a Közvágóhíd H és a Puskás Ferenc Stadion M között közlekedő, 1-es jelzésű pótlóbusszal lehet utazni. A pótlóbuszra a Puskás Ferenc Stadionnál a 77-es trolibusz megállóhelyén, a Hungária körúton, a Közvágóhídnál pedig a 23-as autóbusz Boráros tér irányú megállóját követően, a Soroksári út – Máriássy utca torkolatában a vasúti híd alatt kialakított végállomásnál lehet felszállni.

További közösségi közlekedési változások

A munkavégzés miatt július 14-től, szombattól a Kőbánya-Kispest felé tartó M3-as metrópótló busz útvonala kissé módosul, ezért áthelyezik a Nagyvárad tér és Népliget megállóhelyét: a pótlóbuszra az éjszakai buszok megállóiban lehet felszállni. A belváros felé tartó metrópótló buszok útvonala nem változik.

Július 7-től várhatóan augusztus végéig az 51A villamos módosított útvonalon, az 51-es villamos vonalán a Mester utca / Ferenc körút és a Koppány utca között közlekedik.

Közúti forgalomkorlátozások

A gépkocsival közlekedőket is érinti a július 7-én kezdődő felújítás: a Könyves Kálmán körút Üllői út és Mester utca közötti szakaszán mindkét irányban lezárják a belső forgalmi sávot, így irányonként két sáv lesz majd járható egészen augusztus végéig. A július végéig tartó építési ütemben szintén két sávra szűkül majd a Könyves Kálmán körút a Vajda Péter utcánál, valamint a Hungária körút a Hős utcánál. Ugyanebben az időszakban a pótlóbuszok zavartalan haladása érdekében buszsávot jelölnek ki a Kerepesi út és az Üllői út között a Népliget irányú útpályán, ezért ebben az irányban a teljes szakaszon csak két forgalmi sáv lesz járható. Az ideiglenes sávcsökkenések közúti forgalmi hatását a jelzőlámpák áthangolásával – azaz a zöld jelzés hosszának megnövelésével – csökkentik majd.

Július 14-től, szombattól további korlátozásokat vezetnek be az Üllői úti csomópontban, ahol várhatóan egy hónapig megszűnik a Rákóczi híd felől a Nagyvárad tér felé, illetve a Nagyvárad tér felől a Kőbányai út felé vezető balra kanyarodási lehetőség. A Rákóczi híd felől a Nagyvárad tér felé tartóknak a Vágóhíd utca használatát javasoljuk, amelyet a Soroksári úton, a Mester utcán és az Albert Flórián úton át lehet elérni. A Nagyvárad tér felől a Kőbányai út felé az Orczy út–Elnök utca útvonal igénybevétele ajánlott. A Mester utca mindkét ágából a kivitelezés teljes ideje alatt csak egy sávon lehet majd balra kanyarodni a Könyves Kálmán körútra.

Forrás: BKK


Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével

Új code-share járatok a Singapore Airlines és az Air India együttműködésével 

Az Air India és a Singapore Airlines (SIA) megállapodott abban, hogy jelentősen kibővítik code-share megállapodásukat, 11 indiai várossal és további 40 nemzetközi célállomással bővítik hálózatukat, hogy jobb utazási lehetőségeket kínáljanak a utasaiknak Szingapúr és India között, valamint azon túl.
Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését

Felmérték a légitársaságok utasainak költekezését 

Egy széleskörű új kutatás beazonosította azokat a kulcsfontosságú viselkedési mintákat, amelyek 2025-ben és azon túl is alakítják majd a nagy légitársaságok utasköltési trendjeit.
Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutakra

Pénzbírság a cseh és az osztrák államvasutakra 

Az Európai Bizottság 48,6 millió euró (19,5 milliárd forint) pénzbírságra ítélte a cseh és az osztrák államvasutakat, amiért a két vasúttársaság megsértette az európai uniós versenyjogi szabályokat.
Október végén nyílt toborzónap az Emirates-nél

Október végén nyílt toborzónap az Emirates-nél 

A dubai székhelyű légitársaság 2024-es nagyszabású kabinszemélyzetbővítési projektje tovább folytatódik. A globális toborzás Magyarországot is érinti, a legközelebbi nyílt napra októberben kerül sor Budapesten.
Újabb fenntartható programba kezd a WIZZ

Újabb fenntartható programba kezd a WIZZ 

A tesztelés két fontos útvonalon, Barcelona-Budapest és Brüsszel-Budapest között indul, az üzemanyagot a Cepsa biztosítja és a World Fuel Services osztja el az érintett reptereken év végéig.
 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.