Sztrájkot hirdettek az év végére a Germanwingsnél

A német légiutas-kísérők független szakszervezete jelentett be munkabeszüntetést a Lufthansa csoporthoz tartozó Germanwings légitársaságnál hétfőtől három napig.

A pénteken kiadott szakszervezeti sztrájkfelhívás szerint a munkabeszüntetés december 30-án nulla órakor kezdődik, és január 1-jén, újév napján éjfélkor ér véget. A Lufthansa csoport más tagjainál is lehetnek sztrájkok, ezekről legkorábban január 2-án tesznek bejelentést. A szakszervezet (UFO) és a Lufthansa csoport vezetőségének viszonyát évek óta súlyos konfliktusok jellemzik. A szakszervezet a megoldatlannak tekintett munkaügyi viták miatt legutóbb november elején tartott sztrájkot, akkor a csoport névadó légitársaságánál, két napig. Tiltakozó akciója miatt 1500 járatot kellett törölni - értesült a hvg.hu

A Lufthansa vezetősége a novemberi sztrájk előtt hónapokig tárgyalni sem volt hajlandó a szakszervezeti vezetőkkel, arra hivatkozva, hogy szabálytalanul kerültek tisztségükbe. Az utóbbi hetekben munkaügyi közvetítők bevonásával tárgyaltak, eredménytelenül. A szakszervezet a Germanwings esetében legfőképpen azt kifogásolja, hogy a munkaadó nem vázol fel világos jövőképet az alkalmazottaknak. Ez azért fontos, mert az 1400 embert foglalkoztató és 30 repülőgépet üzemeltető Germanwings már nem a saját márkája alatt folytat személyszállítási tevékenységet, hanem a Lufthansa másik diszkont légitársasága, az Eurowings egyes járatait üzemelteti, és a tervek szerint fokozatosan beolvasztják az Eurowingsbe. A munkaadó szerint a kifogások indokolatlanok, a Germanwings-alkalmazottakra vonatkozó bérmegállapodás készen áll, aláírásra vár.

A Lufthansánál azt is hangsúlyozzák, hogy továbbra is hajlandóak közvetítők révén tárgyalni az UFO-val. Hivatalos adatok nincsenek arról, hogy az újabb sztrájk mekkora fennakadást okozhat. A német sajtóban megjelent szakértői becslések szerint a Germanwings az Eurowings járatainak nagyjából harmadát üzemeltetheti a munkabeszüntetésre kijelölt időszakban, ami hozzávetőleg napi 230 járatot jelent.

Forrás: hvg.hu


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.