Tárgyalások az ITB-n

Magyarország nagyszabású turisztikai bemutatkozásának alkalmából Berlinbe utaztak a turizmus állami irányításának képviselői is: dr. Kovács Miklós az ÖTM turisztikai szakállamtitkára és dr. Niklai Ákos a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) elnöke.

A március 5-én ünnepélyesen megnyitott magyar nemzeti standon Kovács Miklós találkozott Jiří Vačkář-ral, a Cseh Köztársaság regionális fejlesztésért felelős miniszterével, majd szintén a magyar standon megbeszélést folytatott Vytautas Nauduzas-szal, a Litván Köztársaság gazdasági miniszterhelyettesével és Lucia Morariuval, a Román Köztársaság turisztikai államtitkárával is. A magyar szakemberek tegnap a Német Bundestag Turisztikai Bizottságának elnök asszonyával, Marlene Mortlerrel tárgyaltak.

A német turisztikai szaksajtó képviselőit 14.00 órakor a C und C Presselounge-ba hívták sajtóbeszélgetésre, amelyen az ÖTM turisztikai szakállamtitkárán kívül részt vett az MT Zrt. vezérigazgató-helyettese Szűcs Balázs, az MT Zrt. németországi külképviseleteinek vezetője Czánt Ildikó és a Zrt. elnöki tanácsadója dr. Walkó Miklós is.

Kovács Miklós szakállamtitkár hivatalos programjai között szerepel még többek között az ENSZ szakosított szervezeteként működő Turisztikai Világszervezet (UNWTO) Desztinációs Tanácsának ülése, valamint a Német Utazási Szövetség (DRV) vezetőivel március 6-ra tervezett megbeszélés is. Utóbbi kiemelt jelenőséggel bír Magyarország turizmusának szempontjából, tekintettel arra, hogy hazánk rendezheti meg a német szakmai szövetség 2008. évi közgyűlését novemberben, amelyre mintegy 1000 német utazási szakember érkezik majd hazánkba, a legjelentősebb német utazási irodák és túraszervezők képviseletében.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.