Tíz kilométeres kerékpárút-hálózat épülhet Egerbe

Zentai László közölte: a beruházás megvalósítása érdekében pályázatot nyújtanak be az Új Széchenyi Terv Észak-magyarországi Operatív Programjának keretében.     Hozzátette, hogy erre a célra maximum 500 millió forintot nyerhet a város, a település közgyűlése pedig már jóváhagyott 25 millió forintot a tervezett beruházás megvalósításának önerejére. A hálózat várhatóan 2014-re készül el.

A  régió egésze számára rendelkezésre álló keretösszeg 6,35 milliárd forint. Az elnyerhető, vissza nem térítendő támogatás mértéke maximum 500 millió forint. A város a maximális összegre kíván pályázni - részletezte a referens.
    Mint elmondta: az elképzelések szerint az ország egyik legnagyobb kerékpárút-hálózatának részeként Eger belterületén egységes, több mint 10 kilométeres bringás útvonal jön majd létre. A tervezett fejlesztések megvalósulásával kerékpáros összeköttetés létesül majd a belváros, az Érsekkert, a Tűzoltó Múzeum, Felnémet városrész és a Felsőtárkányi-tó között.
    A pályázati tervek szerint az útvonal mentén családokat kiszolgáló létesítmények, például pelenkázóval ellátott pihenők, a Tűzoltó Múzeumnál kerékpáros találkozóhely és bringásbolt, illetve információs szolgáltatási rendszer is kiépül.
    A bringások igényeinek felmérése érdekében internetes kérdőívet tesz közzé a város, és a legjobb ötleteket, hasznos észrevételeket igyekszik beépíteni a programba - közölte Zentai László.
    Eger a főváros és a Balaton után az ország harmadik leglátogatottabb idegenforgalmi célpontja. Évente mintegy egymillió turista keresi fel a hevesi megyeszékhelyet.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.