Májustól még több airberlin Magyarországról

Májustól heti tizenkétszer repül az airberlin Budapest és Berlin között. A piacot pedig új, Lengyelországért is felelős country manager felügyeli.

Nem ül babérjain az airberlin a 2012-es februári indulása óta. Tavaly a Malév leállását követően egyik napról a másikra lépett be a németek valaha charterezőként indult második legnagyobb légitársasága a Budapest-Berlin viszonylatra. Az utasokon azóta három légitársaság - airberlin, easyJet és Lufthansa - osztozik.  

2013. május 6-tól hétfőtől péntekig napi két járat közlekedik az útvonalon, így heti 12 járat repül majd a két főváros között. Az útvonalon Boeing 737-es, és Q400-as típusok üzemelnek majd. A menetrend elsősorban az üzleti utazóknak illetve az átszálló utasoknak kedvez. Különösen, hogy a tavalyihoz képest 44%-kal növelte csatlakozási lehetőségeit a légitársaság düsseldorfi és berlini bázisain. 

Gergye Ottó, az airberlin kereskedelmi elnökhelyettese elmondása szerint az airberlin büszkélkedhet Budapestről indulva a legrövidebb - egy órányi - New York-i átszállási idővel. A Berlinből idén hetente tizenhétszer, Düsseldorfból tízszer repült New York mellett megnövelt járatszámmal közlekedik idén az ab Chicago-ba (hetente ötször), Miami-ba (heti 12), Los Angeles-be (heti 3). De az American Airlines-szal kötött codeshare-egyezmény révén további 56 észak-amerikai város érhető el.

A skandináv piacból

is rendesen kiveszi a részét az airberlin napi 4 Berlin-Stockholm járatával. Utóbbi piac igencsak nagy versenynek lesz terepe idén. A fapadosok mellett - Ryanair, Wizz Air, Norwegian - idén visszatér Budapestre a nemrég még kis híján tönkrement SAS. A skandináv az a piac, melyen a Malév, azaz a közvetlenül repülő full service fuvarozó eltűnése igen negatívan jelent a beutazó üzleti és MICE-turizmusban. Kelet felé az airberlinben 2011-ben 29,21 százalékos részesedést szerzett Etihad jelenti az elsődleges kapcsot.

A jól teljesítő magyar,

egyben a lengyel piacért Hanyi Tamás felel majd, de az z értékesítésért továbbra is Saly Sándor lesz a felelős. Hanyi Tamás elmondta: a piacokon pozitív változások lesznek csak, hiszen ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani. Eladásaikból származó bevételeiket az utasai 30-40%-át kitevő corporate utasok jelentik.

A lengyel piacról szólva tájékoztatott: a magyarhoz hasonlóan ígéretes piac. Idén március 23-tól repül a társaság a Varsó-Berlin útvalon. Így az egy éve működő Gdansk és Krakkó mellett háromra bővül az airberlin lengyelországi célállomásainak száma. Tavaly 68 ezer Budapestről induló utasa volt az airberlinnek, a járatok átlagos 87%-os kihasználtsággal üzemeltek.  

Megtudtuk, bécsi indulással szintén jelentős magyar utazóközönsége van a légitársaságnak a nyugat-magyarországi régióból. Nem véletlen, hogy a légitársaság az Utazás Kiállításon a bécsi repülőtérrel együtt állít ki.


 Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján

Új szolgáltatások a Budapest Airport palettáján 

A rejtett fogyatékossággal és fokozott érzékenységgel élőket segítik a Budapest Airport új szolgáltatásai.
Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának

Szakmai elismerés a légitársaság gyakornoki programjának 

A Zynternship Awards szakmai zsűri döntése alapján arany minősítést kapott az egyetemistáknak szóló gyakornoki program.
Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók

Ismét sztrájk a brüsszeli reptéren, hatalmas fennakadások várhatók 

Az összes induló járatot törlik kedden a belgiumi charleroi-i repülőtéren a biztonsági személyzet sztrájkja miatt.
Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye

Aki még használ taxis drosztot, az ne a megszokott rutin alapján tegye 

Ugyanis egy többlépcsős, ütemezett taxiállomás-felújító programba kezdett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés

Innováció Bécsben: digitális akadálymentesítés 

Az osztrák fővárosban mostantól megújulnak a digitális utastájékoztató kijelzők.
Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye

Módosult a zöld rendszámos autók parkolási kedvezménye 

Egyre csökken az ingyenes parkolási lehetőség.
Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány

Több légitársaságnak is fájhat a Boeing-botrány 

Az ultrafapados légitársaság utasainak számát a jelenlegi évi 200 millióról 2034-re 300 millióra szeretné növelni, de ehhez szüksége lenne repülőgépekre.
Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság

Dollármiliókat fordít pilótái és légiutas-kísérői képzésére ez a légitársaság 

A légitársaság célja, hogy az új eszközök használatával 54 százalékkal növelje pilótaképzési kapacitását.
Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba

Ebben az évben már biztos nem megy a WIZZ Tel Aviv-ba 

Sőt, jövő év elején sem visz utasokat Izraelbe az ultrafapados légitársaság.
Durva büntetést kapott a Lufthansa

Durva büntetést kapott a Lufthansa  

Nem véletlenül.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.