Több Qatar járat Budapestről a nyáron

Március 28-tól heti háromról négy, június közepétől pedig öt járatra bővít Doha és Budapest közötti útvonalán a Qatar Airways - értesült az AIRportal.hu.

A katari légitársaság az utóbbi időszakban hetente három járatot üzemeltetett Budapestre, túlnyomórészt Boeing 787-8 Dreamliner repülőgépeivel, a nyári menetrend kezdetétől viszont heti négyre nő a járatainak száma.

A Qatar Airways 2021. március 28-tól hétfő, péntek és vasárnap mellett már csütörtökönként is közlekedtet repülőgépet Budapest és Doha között. Június 13-tól a 2021-es nyári menetrend végéig, azaz október 29-ig tartó időszakban pedig már heti öt járattal tervez, keddi napokon is közlekedik repülőgép az útvonalon.



A légitársaság Boeing 787-8 Dreamliner gépei a déli órákban szállnak le Budapesten és a délutáni órákban indulnak vissza Dohába. A járvány előtt a légitársaság heti 14 járatot teljesített Budapestre.

A Qatar Airways dohai átszállással több mint 130 úti célra kínál járatokat utasai számára, köztük a március 25-től a turisták előtt megnyíló Seychelle-szigetekre, valamint a Maldív-szigetekre. Az előbbi esetében érkezéskor 72 órával, az utóbbinál 96 órával az indulás előtt elvégzett és negatív eredményű PCR-teszt felmutatása szükséges a karanténmentes nyaraláshoz.


Forrás: Airportal.hu


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.