A társaság jogászai jelenleg vizsgálják a jogi helyzetet és a szakszervezettel szembeni kártérítési követeléseket - közölte csütörtökön a társaság alelnöke. A négy napos munkabeszüntetés 100 millió euró kárt okozna a cégnek. A Lufthansa pilótáit tömörítő Vereinigung Cockpit (VC) szakszervezet szerdán közölte, hogy február 22-től 25-ig sztrájkot tartanak, amely az egyik legnagyobbnak ígérkezik a német légitársaság történetében. A munkabeszüntetés a Lufthansa leánycégét, a Germanwingset, és a Lufthansa Cargót is érinti. A pilóták 6,4 százalékos béremelést és a 4.500 munkahely megtartását követelték a vezetéstől, a tárgyalások azonban decemberben kudarcba fulladtak. Utoljára 2001-ben volt olyan nagy pilótasztrájk a Lufthansánál, mint amilyenre most készülnek. Akkor három napra megbénult a forgalom, több mint 200 ezer utas vesztegelt a repülőtereken, és a légitársaságot 200 millió euró kár érte. Legutóbb a British Airways légi utaskísérőinek kellett lefújniuk a tavaly karácsonyra meghirdetett 12 napos sztrájkot, mert a megmozdulást illegálisnak minősítette a londoni felsőbíróság a sztrájkról rendezett előzetes szavazáson észlelt szabálytalanságok miatt. (MTI)
Törvénytelennek tartja a tervezett sztrájkot a Lufthansa vezetése
A Lufthansa légitársaság vezetése törvénytelennek tartja a társaság pilótáinak február 22-én induló sztrájkját.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat
A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről
Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában
Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét
A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Környezetbarát hangárt alakítanak ki az amszterdami reptéren
A KLM a környezeti hatások csökkentése érdekében új módszereket vet be egyik hangárjának felújítása során.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.