Tovább késik az új berlini repülőtér átadása

Tovább késik az új berlini repülőtér átadása, a közlekedés várhatóan csak 2013-ban indul meg, pedig az első tervek szerint 2011-ben kellett volna elkészülni a volt NDK területén végzett eddigi legnagyobb beruházással.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Keddi német sajtójelentések szerint a repülőteret építő társaság felügyelőbizottsága a következő, pénteki ülésén arról dönt majd, hogy 2013 októberében indítják el a forgalmat a Willy Brandt nemzetközi repülőtéren (BER).

Az észak-európai térség legnagyobb légiközlekedési csomópontjának szánt létesítményt 2006-ban kezdték építeni, átadását pedig már kétszer elhalasztották. A forgalom megindítását eredetileg 2011 novemberére tervezték, majd 2012. június 3-ra helyezték át a nyitás dátumát. Az idén májusban aztán közölték, hogy csak 2013. március 17-én indulhatnak az első járatok.

A sorozatos tervezési és kivitelezési hibák miatt a beruházás felelős vezetőit elbocsátották, a munkálatok ezért csaknem teljesen leálltak. A projekttársaság - amelyet a német állam, Brandenburg tartomány és a tartományi rangú főváros alapított - csak augusztus elején nevezett ki új vezetőt a beruházás irányítására, az építkezés így legkorábban néhány hét múlva folytatódhat.

A 220-szor 180 méteres és 32 méter magas terminál és környezete kívülről úgy néz ki, mintha bármikor elindulhatna a forgalom, beszámolók szerint azonban nem működik megfelelően egyebek között a tűzvédelmi berendezés és a csomagkezelő rendszer, és a vészhelyzetekre kidolgozott 140 forgatókönyv közül csupán 15-öt gyakoroltak be. Időközben az is kiderült, hogy a térség lakosságának nyugalmát biztosító zajvédő falak sem megfelelőek, és csak ezekre több százmillió eurót kell még fordítani.

A beruházás költsége az eredetileg tervezett 2,8 milliárd euró helyett több mint 4 milliárd euró lehet az esetleges kártérítési perekből fakadó költségekkel együtt. Perelhetnek többek között a terminálon kialakított üzlethelységek bérlői, akik az idén júliusi indulásra készülve alkalmaztak munkaerőt és töltötték fel készleteiket.
A csaknem 2.000 futballpályányi területet elfoglaló létesítmény kiváltja a jelenlegi berlini nemzetközi repülőtereket, Schönefeldet és Tegelt. A várakozások szerint az első évben 25 millió körül lesz a BER-en megforduló utasok száma, az új reptér így már működése első évében bekerül Európa tíz legforgalmasabb légikikötője közé.

Forrás: MTI


Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.