Transavia légitársaság: Magyarország fontos piac

Magyarország nagyon fontos piac a Transavia légitársaság számára, amely szeretne tartósan az országban maradni, itt növekedni - mondta Hervé Kozar, a Transavia France vezérigazgatója kedden Budapesten.

A Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren kedden hivatalosan is köszöntötték a légitársaság április közepe óta Párizs Orly repülőtere és Budapest között közlekedő új járatát. 

A légitársaság tavaly májusban indította el Budapest-Rotterdam járatát, így Párizs a második úticél, ahová Budapestről el lehet jutni a Transaviával.

91 százalékos kihasználtság

Hervé Kozar kiemelte: áprilisban eddig kiemelkedő, 91 százalékos kihasználtsággal üzemeltették Budapest és Párizs között közlekedő járataikat. Az új járat heti háromszor közlekedik Párizsba, és idén nyáron 156 járatukon összesen 32 ezer helyet kínálnak a magyar és a francia főváros utasainak.

A vezérigazgató elmondta: az 1965-ben Hollandiában alapított Transavia a francia-holland Air France-KLM-csoport tagja, és 45 Boeing 737-es gépével több mint 160 közvetlen járatot üzemeltetnek. 2013-ban 9,5 millió utast szállítottak. 

Hervé Kozar elmondta, hogy ambíciózus járatfejlesztési programot indított a Transavia, amelynek keretében idén - és a következő években is - évente 30 százalékkal szeretnék emelni járataik számát. Hozzáfűzte, hogy idén eddig 19 új útvonalat nyitottak Franciaországból. A Transavia célja, hogy a legjobb árhoz a legjobb szolgáltatásokat társítsák - mondta a vezérigazgató, hozzátéve, hogy értékesítéseik nagy részét interneten, saját honlapjukon keresztül bonyolítják. 

Kitért arra is, hogy tavaly indított Budapest-Rotterdam járatuk heti négyszer közlekedik a holland városba, és idén nyáron ezen az útvonalon 176 járaton 42 400 helyet kínál a Transavia a magyar utasoknak. 

Új elérhető úticél Budapestről

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a Transavia második járatát köszönthetik Budapesten, ami nagy öröm és megtiszteltetés számukra. Kifejtette: London mellett Párizs és környéke Európa második legfontosabb üzleti, turisztikai, pénzügyi központja, és egyre több magyar utas szeretne Párizsba utazni.

A vezérigazgató elmondta: Budapestről Párizs két repülőterére - a Beauvais és a Charles de Gaulle repülőtérre - már vannak Budapestről járatok, a francia főváros harmadik repülőtere, az Orly még hiányzott, de a Transavia járatindításával most ez is bekerült a Budapestről elérhető úticélok közé.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.