Emirates ügyfélszolgálati központ nyílik Budapesten

Több millió dolláros beruházással a világ egyik legjelentősebb légitársasága, az Emirates Budapesten hozza létre az idén Európában a második szolgáltató központját, ahol 300-an fognak dolgozni - jelentette be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkár hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Szijjártó Péter hozzátette: az európai piac az Emirates számára stratégiai jelentőségű, bevételének jelentős része Európából származik, ezért a légitársaság a Budapesten létrehozandó szolgáltató központnak fontos szerepet szán az európai terjeszkedési tervében.

A tárgyalásokról Szijjártó Péter elmondta: 2012 márciusában kezdődtek egy nemzetközi tanácsadó cég megkeresésére, 2013. október 8-án találkozott az Emirates megbízott vezetőivel, majd 10-én a magyar állam támogatási ajánlatot adott ki, amelyet a légitársaság elfogadott, így a magyar állam 300 millió forinttal támogatja a beruházást.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a vállalat közlése szerint Budapest mellett szólt a szükséges munkaerő rendelkezésre állása, a fejlett telekommunikációs struktúra és a kormányzati hozzáállás is. Hozzátette: a légitársaság tavasszal megkezdi a munkaerő toborzását.

Áttörés az együttműködésben

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar-arab gazdasági, kereskedelmi együttműködésben áttörés következett be, ennek egyik jele a miniszterelnök rijádi útja volt, ahová népes magyar üzleti delegáció kísérte el a kormányfőt. A második magyar-arab fórumon jelentős megállapodásokat írtak alá a résztvevők.

Az előrelépést mutatja a magyar-arab gazdasági kapcsolatokban, hogy 2003 és 2013 között megháromszorozódott a kereskedelmi forgalom Magyarország és az Arab-országok között, amely tavaly év végére elérte a 2,5 milliárd dollárt - emelte ki az államtitkár, aki szerint a magyar-arab gazdasági együttműködésben bekövetkezett áttörés újabb fejezete az Emirates légitársaság Budapest melletti döntése.

Az Emirates légitársaság, amely 70 országban 130 célállomásra repül, 1200 járatot üzemeltet, 62 ezer alkalmazottat foglalkoztat, Európában Manchesterben működtet szolgáltató központot, a budapesti lesz a kontinensen a második, világviszonylatban pedig a hetedik. Az Egyesült Arab Emirségek - ahol a légitársaság be van jegyezve - az Arab-országok között a legjelentősebb kereskedelmi partnere Magyarországnak, tavaly a kétoldalú kereskedelmi forgalom meghaladta az 1 milliárd dollárt - mondta az államtitkár.

Szijjártó Péter szerint a légitársaság mostani döntése erősíti azt a folyamatot, hogy a Magyarországra érkező beruházások jelentős része az üzleti szolgáltatói szektorból érkezik. Magyarországon az 1990-es évek közepén jelentek meg az első szolgáltató központok, jelenleg 80 működik Magyarországon, ahol 30 ezer embert foglalkoztatnak, többségében fiatal, több nyelven beszélő diplomásokat.

Jelenleg a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) 30 olyan projektet kezel, amely szolgáltatói központ magyarországi létrehozására irányul, és ha ezek megvalósulnak, 9 ezer új munkahelyet jelentenének - közölte az államtitkár.

Forrás: MTI


Hogy kerül a Pókember a fellegek közé?

Hogy kerül a Pókember a fellegek közé? 

Tematikus repülőgépet vet be a Scoot.
BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka

BKK: indul a MOL Bubi 3.0 szolgáltatásainak tesztelési időszaka 

A csütörtökön induló teszt célja, hogy még szélesebb körű visszajelzések támogassák a rendszer véglegesítését.
Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán

Újraindult a forgalom a Budapest-Bécs vasútvonal osztrák szakaszán 

Az EuroCity, EuroNight és Railjet vonatok újra teljes útvonalon közlekednek Bécs és Budapest között.
Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába

Járatnyitás Budapestről Szaúd-Arábia fővárosába 

Július elsején elindult a flynas közvetlen Budapest-Rijád járata.
Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express

Belépett az ultraluxus hajózási piacra az Orient Express 

Az új hajó a prémium élményturizmus iránti robbanásszerű keresletre épít.
A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.