Új Air France Premium Voyageur úti célok

Az Air France új Premium Voyageur osztályát a nagyobb kényelem és a versenyképes árak jellemzik. A légitársaság fokozatosan terjeszti ki egyre több járatára a szolgáltatást.

2009. áprilisában az Air France megkezdte az első jegyek árusítását a Premium Voyageur osztályra a New York (első járat október 25-én) és Tokió (első járat november 16-án) napi járatokra. Az Air France ügyfelek már foglalást végezhetnek Premium Voyageur osztályra a Bejrút és Szingapúr úti céllal a 2009. december 28. után induló járatokra, és Peking és Hong Kong úti céllal 2010. január 18. után induló járatokra.

Az Air France egy második Premium Voyageur osztállyal felszerelt napi járatot is kínál New York irányába (indulás Párizsból naponta 8:25 és 19:10 órakor) 2009. december 8-tól kezdődően és Tokióba (indulás Párizsból naponta 13:30 és 23:25 órakor) 2009. december 7-től kezdődően.

A Premium Voyageur osztályt fokozatosan kiterjesztik más járatokra, és 2010. végétől a teljes Air France tengerentúli hálózaton elérhető lesz, amiket Boeing 777, Airbus A340 és A330 típusú repülőgépek szolgálnak ki.

A Premium Voyageur osztály az utasoknak kiemelkedően magas kényelemszintet kínál: 40%-kal több teret az economy osztályhoz képest, nagyobb személyes teret rögzített háttámlájú székekkel, amelyek 123 fokban megdönthetők. Az Air France egyébként az első európai légitársaság, amely rögzített háttámlájú székeket nyújt egy köztes osztályon. Az új Air France termék másik jellemzője a versenyképes árak, amelyeket kifejezetten a kis és közepes méretű vállalkozások pénztárcájára szabtak.


Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.