Új környezetvédelmi programot indít az Air France

A Párizsi Klímaegyezményben foglalt célok elérése érdekében a légiközlekedésnek gyorsítania kell környezetvédelmi lépéseit, ezért az Air France újabb tervet dolgozott ki a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

A francia légitársaság stratégiája három alappilléren nyugszik:
-    az Air France üzemelése során közvetlenül
-    és közvetve kibocsátott emisszió csökkentése, illetve
-    a szén-dioxid megkötését célzó projektek támogatása.

Az Air France ACT transzparens, tudományos megközelítést használó és megvalósítható terve konkrét és mérhető lépéseket tartalmaz. A légiközlekedés karbonsemlegességének elérése nagyon nehéz feladat és időbe telik, az iparág minden résztvevőjének össze kell fognia: repülőgép- és hajtóműgyártóknak, üzemanyag-beszállítóknak, repülőtereknek, a légiforgalmi irányításnak, a hatóságoknak, kutató központoknak és oktatási intézményeknek is.

Az új program a 2019-es szinthez képest egy utaskilométerre vetítve 30 százalékkal alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást céloz meg 2030-ra.
Ez az Air France teljes kibocsátását tekintve 12 százalékos csökkenésnek felel meg. Ebbe az ellentételezésből eredő mérséklődés nem tartozik bele, hogy a direkt és indirekt kibocsátást a lehető legnagyobb mértékben lehessen csökkenteni.

A terv tudományos értékelésen alapul, amelyet egy független szervezet az SBTi vezetett be. A CDP (Carbon Disclosure Project), az ENSZ Globális Megállapodása és a Természetvédelmi Világalap (WWF) által alapított szervezet dolgozta ki a légiközlekedés emissziócsökkentési terveit a Párizsi Klímaegyezmény alapján, amelynek célja, hogy a globális felmelegedést 2 Celsius-fok alatt tartsa.

2050-re az Air France kibocsátásmentes üzemelést tűzött ki, amelyet a jelenlegi emisszió drasztikus csökkentésével, valamint karbonmegkötő projektek támogatásával igyekszik elérni. A társaság jelenleg is dolgozik a pontos terveken, amelynek során figyelembe veszik a forgalom várható bővülését is, bár ennek mértéke jelentősen változhat. Emiatt a terveket folyamatosan finomhangolni kell és azokat a célokhoz kell igazítani.



A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében öt fontos lépés áll az Air France előtt:

-    Flottamodernizáció, amelynek keretében a legújabb repülőgépeket, mint az Airbus A220-as és A350-es szerez be, ezek 25 százalékkal alacsonyabb emisszió mellett üzemeltethetők a korábbi típusokhoz képest, másrészt zajkibocsátásuk is lényegesen alacsonyabb. 2030-ra ezek a repülőgépek teszik majd ki a társaság flottájának 70 százalékát a mostani 7 százalék helyett, ennek érdekében 2025-ig évente 1 milliárd eurót költ erre a vállalat.
-    Fenntartható kerozin (SAF) széleskörű használata, amely teljes életciklusra vetítve akár 80 százalékkal is képes csökkenteni a kibocsátást és nem veszélyezteti az élelmiszerellátást. 2022-től a francia törvények szerint legalább 1 százalékban ilyen üzemanyagot kell használni, de aránya 2030-ra 10, 2050-re 63 százaléknak kell lennie.
-    Környezettudatos repülés: földi gurulás közben lehetőség szerint csak az egyik hajtóművet használják, a légi útvonalak megtervezését mesterséges intelligencia segíti, a légiforgalmi irányítással együttműködve pedig folyamatos süllyedést alkalmaznak a pilóták a célrepülőtér megközelítése során. Ezekkel éves szinten 2-3 százalékkal csökkenthető az emisszió.
-    Környezetbarátabb fedélzeti kínálat: az Air France járatainak fedélzetén és a prémium várókban elsősorban a helyi, szezonális termékek felhasználásával készülnek az ételek. A társaság az ételhulladék minimalizálása érdekében az üzleti osztályú utasoknak lehetővé teszi a korai ételválasztást, az egyszer használatos műanyag eszközök 90 százalékát még az év vége előtt kivezeti a vállalat.
-    Intermodális csomópontok létrehozása, hogy alacsony kibocsátású szállítási módok közül is választhassanak az utasok. Ennek érdekében a francia állami vasúttal (SNCF) szorosabb együttműködés várható.

Az Air France folyamatosan változik, ahogy utasai viselkedése, igénye is. Akár a kevesebb repülés mellett döntenek, vagy összehangolják az üzleti és kikapcsolódó célú utazást, az Air France támogatni fogja ebben őket, és megadja a lehetőséget arra, hogy fenntartható kerozin vásárlásával támogassák a cég környezetvédelmi erőfeszítéseit.

A programban foglalt célokat az Air France ACT saját honlapja és egy videókampány is tartalmazza. További részletek az airfranceact.airfrance.com oldalon.


Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.