Új Malév-célállomás: Jászvásár

A Malév 2009-es nyári menetrendjétől kezdődően elindítja ötödik romániai járatát, az ország észak-keleti részén fekvő Jászvásárra (Iasi).

A nemzetközi hírű egyeteméről is nevezetes régióközpontban a légitársaság május végéig öt, júniustól hetente hat napközbeni járatot fog üzemeltetni Q400-as típusú regionális repülőgépeivel.

A Malév új romániai járata tökéletes csatlakozást biztosít majd a légitársaság nyugat-európai menetrendi hullámához, aminek köszönhetően a moldovai és bukovinai régió illetve Budapest és azon át Európa nagyvárosai és fontos régiói közötti összekötetés a korábbiakhoz képest gyorsabbá és egyszerűbbé válik.

A Malév a március végétől induló új vonalon elsősorban az észak-kelet-romániai régió és Nyugat-Európa közötti átszálló, illetve olyan magyar business utasokra számít, akik üzleti célból látogatnak a gazdaságilag fejlődő térségbe. Emellett a Magyarországra vezető közvetlen légihíd a diákok és turisták, valamint a csángó kisebbség számára is kedvező lehetőséget biztosít. A Malév lesz az egyetlen légitársaság, mely közvetlen légi összeköttetést nyújt a Budapest - Jászvásár (Iasi) útvonalon. A körzetben a légiközlekedés a többi közlekedési ágazathoz képest jelentős versenyelőnyt tudhat magáénak, hiszen a Kárpátokon való átkelés közúton és vasúttal egyaránt meglehetősen hosszadalmas.

A Malév jelenleg négy romániai városba – Bukarestbe, Temesvárra, Marosvásárhelyre és Kolozsvárra – üzemel hetente összesen 56 járatot. Az év első kilenc hónapjában a légitársaság több mint 160 ezer utast szállított romániai járatain, mely 26-%-os forgalomnövekedést jelent az előző évhez képest.

A Malév új célállomása (városkód: IAS) a oneworld légitársasági szövetség térképén is új célállomásként fog szerepelni.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.