A légitársaság utasai már gépük indulása előtt 24 órával a foglalási kód birtokában, a családi név megadásával becsekkolhatnak járatukra, ezáltal időt takarítanak meg. Az új szolgáltatás átszállásnál, több utasra vonatkozó egyetlen foglalásnál, illetve kisgyermekek esetében is igénybe vehető. A Germanwings utasai ezen kívül a „My Germanwings” menüpont alatt, a foglalást követően, utólag is fel tudják tüntetni többek között a poggyászra, túlsúlyra, ülőhelyfoglalásra, vagy különleges poggyászra vonatkozó információkat. A lefoglalt ülőhelyek utólagos módosítására is van lehetőség. A Boomerang Club tagjai a foglalást követően, utólag is jóváírhatják repülési mérföldjeiket. A Germanwings további újdonságaként a honlapon figyelemmel követhetőek az indulási és érkezési időpontok. Az ezekkel kapcsolatos információkat a járatszám, az indulási vagy célállomás, illetve a repülési útvonal ismeretében lehet elérni.
Új online szolgáltatások a Germanwings-nél
A Germanwings új szolgáltatások bevezetésével fejleszti honlapját, melyek kényelmesebbé teszik az utazási előkészületeket.

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja
A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.

Ismét robog a Jégmadár expressz
Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés
A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér
Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.