Újabb Airbus zuhant az óceánba

Fedélzetén 153 emberrel az Indiai-óceánba zuhant a jemeni állami légitársaság Airbus A310-es utasszállító repülőgépe a Comore-szigeteknél kedden hajnalban. Nem tudni, hogy van-e túlélője a balesetnek - közölte Idi Nadhoim, a három nagyobb és több kisebb szigetből álló ország alelnöke. A baleset idején viharos volt az idő. A gépet korábban vizsgálta a francia közlekedési hatóság és több hiányosságot talált. Az óceánban már találtak holttesteket és roncsokat és túlélőt.

A Yemenia egyik Airbus A310-300 típusú repülője járt szerencsétlenül, olvasható a légitársaság honlapján. A gépen 142 utas és 11 fős személyzet tartózkodott.  A párizsi Roissy repülőtér információi szerint a járat hétfőn (helyi idő szerint) 8 óra 55 perckor indult a Roissyról, és Marseille érintésével Szanaába, a jemeni fővárosba ment. Utasai ott átszálltak ugyanennek a légitársaságnak egy A310-es gépére, amelynek célállomása Moroni, a Comore-szigetek fővárosa volt. A gépnek kedden (helyi idő szerint) hajnali 1 órakor kellett volna megérkeznie, de eltűnt a radarokról. Szanaában azt közölték, hogy a gép már bejelentkezett leszálláshoz, de a landolás előtt 15 perccel lezuhant. A pontos helyszín még nem ismeretes, a gép a fő szigettől 5-10 kilométerre csapódhatott az óceánba.

A tengerben már megtalálták a gép becsapódási helyét jelző kerozinfoltot, néhány holttest, és roncsok is láthatók. Eddig három holttestet emeltek ki a roncsok közül, de a jemeni állami légitársaság közlése szerint a mentőcsapatok találtak egy túlélőt is. Kórházi források értesülése szerint egy gyermek a túlélője a légi szerencsétlenségnek. Állampolgárságát és nemét nem közölték. A mentést a háborgó tenger és a rendkívül heves széllökések hátráltatják.

Az utasok között 66 francia állampolgár volt, többségük az egykori francia gyarmat, Comore-szigetek állampolgára is. Rajtuk kívül egy kanadai és egy palesztin utas is volt a gépen, a többiek állampolgárságát egyelőre nem közölte a jemeni védelmi minisztérium. A 11 fős személyzet tagjai között két marokkói, két etióp, egy indonéz és hat jemeni állampolgár volt.

A baleset idején nagyon rossz idő volt, erős szél fújt és viharos volt a tenger, mondta a Reutersnek egy illetékes. A helyi rendőrség névtelenül nyilatkozó alkalmazottja a baleset után azt mondta: az országnak nincsenek tengeri mentőalakulatai. Két francia katonai repülőgép és egy hajó indult el az esetleges túlélők és a roncsok felderítésére, mondta a Reutersnek a moroni nemzetközi repülőtér igazgatója.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a katasztrófát, mondta Mohamed al-Szumairi, a Yemenia légitársaság vezérigazgató-helyettese. Az időjárási viszonyok nem voltak kedvezőek, a szél erőssége 61 kilométer/órás volt, de más tényezők is szerepet játszhattak a balesetben, tette hozzá. Az 535-ös szériaszámú gépet 1990-ben állították forgalomba, és 1999 óta tartozik a Yemenia flottájához. A légitársaságnak négy Airbus A310-ese, két Airbus A330-asa és egy Boeing 737-ese van. Az 51 százalékban állami, 49 százalékban szaúdi magánbefektetők tulajdonában lévő légitársaság tíz Airbus A350-300-ast is megrendelt.

Az Airbus A310-est 2007-ben megvizsgálta a francia közlekedési hatóság, és számos hibát és hiányosságot tapasztalt, mondta Dominique Bussereau francia közlekedési miniszter. A gép azóta nem volt Franciaországban. A légitársaság ugyan nem volt feketelistán, de a francia hatóságok fokozottan felügyelték a biztonsági előírások betartását. A jemeni légitársaság az utóbbi időben egy Airbus A330-assal üzemeltetett járatot Párizs és Szanaa között.

Egy hónapon belül ez már a második légiszerencsétlenség, amely Airbusszal történt. Június elsején a francia légitársaság Rio de Janeiróból Párizsba tartó A330 típusú Airbusa zuhant a tengerbe. A gép fedélzetén 228 ember volt, köztük négy magyar állampolgár és egy szlovákiai magyar. A gép viharzónába került, majd eltűnt a radarképernyőkről. A Comore-szigetek a Mozambiki-csatornában, Madagaszkártól mintegy 300 kilométerre északnyugatra és az afrikai kontinenstől ugyancsak hasonló távolságra keletre fekszik. 1996-ban egy Boeing 767-es zuhant a tengerbe a szigetekhez közel 175 emberrel a fedélzetén: a szerencsétlenséget 50 ember túlélte. Az etióp légitársaság gépét eltérítették. (Index)

 


Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

A forgalmi adatok és az úti célok alapján kiderült a MOL Limo-nál: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.