Újabb elismerést söpört be a SkyCourt

Ezúttal a rangos European Award for Steelstructures, azaz az Európai Acélszerkezetek Nagydíját vehette át a Budapest Airport nevében Stephan Schattney fejlesztési igazgató. A díjat a németországi Potsdamban rendezett kongresszuson ítélte oda a nemzetközi zsűri és a ma adták át a SkyCourt-ot építő KÉSZ Zrt. budapesti irodaházában.

A rangos elismerést kétévente ítéli oda az európai acélszerkezeti építőket tömörítő szervezet, az ECCS (European Convention for Constructional Steelwork) kongresszusa azoknak az épületeknek, amelyek tervezése és megvalósítása magasan kiemelkedik az európai mezőnyből. Ezt a díjat kapta meg a Budapest Airport SkyCourt nevű terminálja, amelyet az idei év március 27.-e óta használhatnak az utazók. A három emelet magas csupa üveg és acél szerkezetű terminálépület hosszú évek csapatmunkájának eredménye, a tervezéstől egészen az átadásig. Így a díjat a Budapest Airport közösen nyerte el a KÖZTI tervezőivel valamint a KÉSZ acélszerkezet tervezői – és gyártói gárdájával. 

A díj elnyerésével a Budapest Airport olyan világszínvonalú épületek elitklubjába került, mint amilyen az Abu Dhabi Formula-1-es pálya vagy dublini Aviva labdarúgó stadion. Az értékes nemzetközi elismerést Markó Péter, a Magyar Acélszerkezeti Szövetség elnöke adta át a KÉSZ Zrt. budapesti irodaházában Stephan Schattney-nak, a Budapest Airport fejlesztési igazgatójának, Szalados Lászlónak, a KÉSZ vezérigazgatójának, valamint a KÉSZ statikus tervezőinek, és a KÖZTI tervezői csapatának.


Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt:  világ körüli útra indul a „Strauss-gép”

Légi tisztelgés az osztrák zseni előtt: világ körüli útra indul a „Strauss-gép” 

A „Strauss-gép” Bécs zenei nagykövete lesz.
Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája

Íme, a fenntartható tengeri utazás legújabb formája 

Izgalmas és fenntartható lehetőség az Atlanti-óceán átszelésére: egy vitorlás teherszállító hajó.
Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban

Ötnapos vasúti sztrájk Belgiumban 

Nem csak a légügyi dolgozók elégedetlenek, hanem három belga szakszervezet is ötnapos vasúti sztrájkot tervez február utolsó hetében.
Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt

Belgiumból nem indulnak repülőjáratok csütörtökön országos sztrájk miatt 

Brüsszelben országos szakszervezeti demonstráció lesz csütörtökön, amelyhez szinte teljes körű munkabeszüntetés is társul.
Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé

Belistázták a lett légitársaságot a világ legjobbjai közé 

Az airBaltic felkerült a világ legjobb légitársaságainak rangsorába.
Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért

Előkelő besorolás az ultrafapados fenntarthatósági megoldásaiért 

A Wizz Air megtartotta “B” minősítését a Carbon Disclosure Project 2024-es klímabesorolásában.
Dubai: télben a nyárba

Dubai: télben a nyárba  

Azok az utasok, akik február 6. és 26. között retúr repülőjegyet vásárolnak Dubajba, ingyenes belépőt kapnak a város két egyedülálló látványosságába.
Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok?

Jönnek a Budapest-New York közvetlen járatok? 

Jelenleg három légitársasággal zajlanak egyeztetések.
Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta

Kényszerleszállás Athénban: rosszul lett a pilóta 

Az EasyJet légitársaság egyik járata kényszerleszállást hajtott végre Athénban, miután a pilóta rosszul lett repülés közben.
Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között

Új légihíd Budapest és Dél-Kazahsztán kapuja között 

Nemcsak egy új úti célt, hanem egy új légitársaság érkezését is bejelentette a Budapest Airport.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.