Újabb hír a szmolenszki légi katasztrófáról

A szmolenszki légi katasztrófát nem a pilóták hibája, hanem egy sor szándékos, egyebek között a gép oroszországi javításakor tett intézkedés, végül pedig a levegőben történt robbanás okozta - áll abban az időközi műszaki jelentésben, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra Varsóban a lengyel minisztériumi vizsgálóbizottság.

A dokumentumot a PAP hírügynökség tette közzé azzal egy időben, hogy az Antoni Macierewicz volt nemzetvédelmi miniszter vezette bizottság ismertette a vizsgálat eddigi eredményeit. A zárójelentés Macierewicz szerint megközelítőleg egy év múlva várható.

Az ismertetett dokumentumban semmissé nyilvánítják a 2010-2011-ben működő, Jerzy Miller akkori belügyminiszter vezette lengyel bizottság jelentését, amely eddig hivatalos lengyel álláspontnak számított, és amely a lengyel pilótákat is felelőssé tette a katasztrófáért. Macierewicz szerint a Miller-jelentés politikai nyomásgyakorlás hatására készült. Aláhúzta: a zárójelentés elkészítéséig nem fogalmazzák meg a lengyel állam újabb hivatalos álláspontját.

A szerdai jelentés szerint a gép bal szárnya a szmolenszki repülőtér előtt mintegy 900 méterrel felrobbant, és még a föld felett robbant fel a gép törzse is, így nem egy nyírfával való ütközéskor rongálódott meg, ami az orosz vizsgálóbizottság 2011-es jelentése szerint a katasztrófát okozta. 

A Macierewicz-bizottság szerint a katasztrófát "egy sor tudatos lépés" okozta, köztük felsorolják a gép oroszországi javítását, a lengyel küldöttség útja megszervezésének a módját, a gép "tudatosan téves irányítását" az orosz légiirányítók részéről, majd a gép meghibásodásait és felrobbanását.

A robbanásra a bizottság szerint a gép több tízezer roncsdarabra való szétesése, akárcsak az áldozatokon kimutatott sérülések vallanak, valamint az, hogy a lezuhant gép nem vájt ki mély krátert. Rámutattak: a robbanást nem vonta kétségbe az Oroszországi Föderáció Államközi Légügyi Bizottságának (MAK) 2011 augusztusában ismertetett jelentése sem, amely viszont az üzemanyagtartályban bekövetkezett úgynevezett hidraulikus lökéssel magyarázta ezt. 

Azt, hogy robbanás történt, Macierewicz a konferencián kétségtelennek nevezte. Elmondta viszont: még vizsgálják, mi okozta ezt, "hol helyezhették el esetleg a robbanóanyagot". A bizottság szakértői elmondták: az üzemanyag esetleges belobbanása okozta robbanás másfajta károkat okozott volna, mint amilyeneket adott esetben észleltek, és másképpen néznének ki a roncsok a földnek ütközéskor történt robbanás után is.

A konferencián Frank Taylor brit légiforgalmi szakértő rámutatott: a lengyel pilóták hibáját kiemelő orosz bizottság vizsgálata hiányos volt, többek között nem állították össze a gépet, ami az ilyen vizsgálatok nélkülözhetetlen része. Macierewicz közölte: a továbbá is Oroszországban tartott géproncs összeállítását egy virtuális modellel helyettesítik, ezen jelenleg az amerikai Nemzeti Légiforgalmi Kutatóközpontban (NIAR) dolgoznak.

Forrás: MTI


BAHART – indul a főszezon

BAHART – indul a főszezon 

A legforgalmasabb útvonalakon jelentős mértékben kibővíti járatait a társaság. 
Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában

Kaposvári diákokat szállító turistabusz balesete Szerbiában 

Vasárnap délben történt a baleset, amelyben nyolcan megsérültek.
Felborult egy FlixBus, sok a sérült

Felborult egy FlixBus, sok a sérült 

A Bécsből Koppenhágába tartó jármű a német A19-es autópályán borult az oldalára.
Iránba utazna?  Nincs akadálya

Iránba utazna? Nincs akadálya 

Az Egyesült Arab Emírségek (UAE) légitársaságai – Flydubai, Air Arabia, Emirates – ismét indítanak járatokat Irán felé.
Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között

Már csak ez hiányzott: hosszabb menetidő a ferihegyi reptér és Budapest között 

Az M4-es út felújítása okozza a nyári csúcsidőszakban a fennakadást.
Felszáll a SAS

Felszáll a SAS 

Méghozzá, amint a megállapodás létrejön, más tulajdonosi háttérrel, mint eddig.
A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja

A Wizz Air járatait is érinti a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja 

A munkabeszüntetés jelentős torlódást idézett elő az európai légtérben, ami késésekhez és járattörlésekhez vezetett.
E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára

E-bike beszerzési program turisztikai vállalkozások számára 

Turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások most akár 4,5 millió forint támogatást is kaphatnak elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére.
Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között

Condor: járatindítás Frankfurt és Budapest között 

Az új járat része a légitársaság bővülő európai hálózatának, amely a német turisták körében népszerű városi desztinációkat célozza meg.
Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük

Bilbao, Wroclaw, Gdansk és Vilnius – egyvalami közös bennük 

Mind a négy izgalmas város már elérhető az ultrafapados légitársaság közvetlen járataival Budapestről.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.