Újabb Ryanair-járat startolt Budapestről

Újabb Ryanair-járat gazdagítja a Budapest Airport útvonal kínálatát: az ír diszkont légitársaság hetente három alkalommal repül a Billundba. A dániai kisváros a Lego-gyár központjaként, valamint az itt található LEGOLAND® park révén vált ismertté szerte a világban.

Mostantól szerdán, pénteken és vasárnap 13.20-kor indul Budapestről a dániai Billund repülőterére a Ryanair jól ismert Boeing 737-800 típusú repülőgépe. Az első járat budapesti indulását a Budapest Airport a hagyományos szalagátvágással, a személyzetnek átadott különleges Lego-tortával és az immár szintén hagyománynak számító tűzoltó vízsugaras köszöntéssel üdvözölte. A Ryanair személyzetének a Lego-kockát formázó tortát Patrick Bohl, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője adta át a ferihegyi betonon, közvetlenül az indulás előtt. A mostani billundi járattal összesen harmincra emelkedett a Ryanair által Budapestről repült desztinációk kínálata.

Billund repülőtere nemcsak jelentős, évi 2,7 millió fős utasforgalmat bonyolít, hanem Dánia legnagyobb cagro repülőtere is egyben. 3,1 kilométeres futópályáján a világ legnagyobb gépei is leszállhatnak. A Ryanair budapesti járata 1 óra 50 perces repülés alatt teszi meg az utat Billundba. A LEGOLAND® park mellett sok más érdekesség található Billund közelében, így például a hagyományos dán vidéki életet és állattartást (élő álatokkal!) bemutató Karensminde Múzeum vagy a Givskud Zoo szabadtéri állatkert.


Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.