Újabb stáció a várbehajtás kálváriájában

A Magyar Utazási Irodák Szövetségének kairói közgyűlésén arról is szó esett, hogy decembertől csak engedéllyel hajthatnak be a Budai Várba a turistabuszok. 

Erdei Bálint, általános alelnök, a Cityrama Utazási Iroda társtulajdonos-ügyvezetője viccesen megállapította, hogy 10 éve éppen azokkal a problémákkal küzdött a hazai utaztatói szakma, mint ma: a turistabuszok közlekedése, a környezetvédelmi besorolás, és a várbehajtás voltak akkor is napirenden. A szakember elmondta, hogy számos más szervezettel közösen (NIT Hungary Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Testülete, Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete, Magyar Idegenvezetők Egyesülete, Személyhajósok Szövetsége, Magyar Beutaztatók Szövetsége, Turizmusfejlesztők és Tanácsadók Szövetsége) egyfajta turizmusszakmai különítményként naprakészen követik nyomon a turistabuszok behajtásának ügyét a Budai Várba, illetve vesznek részt az egyeztetéseken az I. kerületi önkormányzattal.

Erdei Bálint beszámolójából kiderült, hogy nap mint nap új szabályozással, ad hoc elképzelésekkel találkoznak a buszos cégek és az utazási irodák, ami komolyan megnehezíti ügymenetüket. Jelenleg az az érvényes szabályozás, hogy december 1-től csak érvényes várakozási hozzájárulás birtokában lehet a Budai Várba behajtaniuk a turistabuszoknak, amelyet egy, a szakma szerint életszerűtlen rendelettervezet szerint 30 nappal a program lebonyolítása előtt kell megkérni, az engedélyek elbírálása pedig egy nem ismert kritériumrendszer alapján történik. A szakember elmondta, az érvénybelépés óta a helyszínen is felhívja az autóbuszvezetők figyelmét a közterület-felügyelet az új helyzetre.

Huszárvágás: várbejárás behajtás nélkül

Erdei Bálint szerint az utazási irodák régóta tartó vesszőfutására hathatós megoldás tehetne pontot, amely 10-15 éve elő van készítve a szakma részéről. Ennek lényege, hogy nem is kellene behajtania a buszoknak a Várba, a Palota úton építendő buszfordulóban szállnának le és fel az utasok. Ehhez már csak az kell, hogy nyitott fülekre találjon minden döntéshozónál az elképzelés.

A szakember ismertette a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány platformját, a CheckINN turisztikai piacteret, amelyet a Covid utáni időszakban különösen jó kezdeményezésnek tart. Az ágazat minden résztvevője szakterületenként tud regisztrálni, így például az utaztatók megtalálhatják a számukra ideális idegenvezetőt, személyszállító vállalkozást, rendezvényhelyszínt, szállodát.


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.