Újra zakatol Pécsre az Élményvonat

A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program ünnepélyes megnyitására 2010. január 10-én Pécs Megyei Jogú Város és a MÁV Nosztalgia Kft. együttműködésének köszönhetően Sopianae névre keresztelt élményvonatot indított Pécsre.

Az esemény rendkívüli sikere miatt az élményvonat 2010. március 20-án Budapest és Pécs, valamint Pécs és Villány között ismét útnak indul, hogy bárkinek lehetősége legyen a mediterrán hangulatú város virágzó mandulafáiban gyönyörködni, valamint egy tartalmas sétát tenni Pécs múzeumaiban. A vonat utasait a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program hivatalos nagykövete, a Pécsi Vasutas Koncertfúvós Zenekar köszönti rövid műsorral az állomáson. 

A háromórás, ingyenes, Pécs Panoráma című fotózással egybekötött városnéző sétát pécsi fotóművészek vezetik majd angol és magyar nyelven a Magyar Turizmus Zrt. Dél-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága szervezésében. Jegyek a Pécs Panoráma című programra előzetes regisztráció ellenében érhetők el. (Regisztráció: Darvasi Erika, e-mail: [email protected]) Másik ajánlott programunk keretében idegenvezető segítségével ismerhetik meg a város szépségeit, érdekességeit. 

Március 20-án, szintén az Élményvonattal, opcionális program keretében hangulatos villányi kirándulást is kínálnak. A vendégek ellátogathatnak Magyarország egyik leghíresebb borvidékére, a villányi borvidékre és lehetőségük nyílik a villánykövesdi pincék és Villány bebarangolására. 

További információ: www.mavnosztalgia.hu

Tourinform Pécs (H-7621 Pécs, Széchenyi tér 1.) Tel/fax: (36) 72 213 315 | 212 632 | 511 232 e-mail: [email protected] Honlap: www.tedeempecs.hu Nyitva tartás: H – P: 9–18 óráig


Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít

Az izraeli légitársaság rendkívüli járatokat indít 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.