Újraindítaná a Jobbik a Malévet

Elszámoltatná a felelősöket és újraindítaná a Malévet a Jobbik. 

A Jobbik szerint botrány, hogy senki nem emlékszik a Malév csődjéért felelős személyekre.

A Jobbik szerint botrányos és elfogadhatatlan, hogy a Malév fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság előtt meghallgatott volt miniszterek egyike sem emlékszik a személyi felelősökre - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Volner János.

A Jobbik frakcióvezető-helyettese ismertette: sem Draskovics Tibor és Oszkó Péter volt pénzügyminiszterek, sem pedig Bajnai Gordon volt gazdasági miniszter és miniszterelnök nem emlékeztek arra, hogy kik voltak a felelősök a Malév fizetésképtelenségének kialakulásában.

Volner János azt is furcsának nevezte, hogy az üzleti életben komoly szakértelemmel rendelkező volt miniszterek egyike sem említett a bizottsági meghallgatása során olyan lépéseket, amelyek a Malév megmentését, fennmaradását szolgálták volna.

Sőt ezzel szemben "folyamatosan leválasztották a Malévról a nyereséges részeket" és rosszabbnál rosszabb pénzügyi konstrukciókról döntöttek. Példaként említette az orosz Vnyesekonom Banknak nyújtott viszontgaranciát, amely következtében a 200 millió forintért értékesített Malév 10 milliárd forinttal kötelezte el magát a saját vevője felé.

Volner János hangsúlyozta azt is, hogy a Malév még működésének utolsó éveiben is 70 milliárd forintos költségvetési bevételt termelt az évi 20 milliárd forint vesztésége mellett. Éppen ezért a Jobbik kormányra kerülése esetén újraindítaná a nemzeti légitársaságot és elszámoltatná a rossz privatizáció és a csőd felelőseit.

Forrás: MTI


Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.