Uniós segítséggel átérhet Dél-Budára az 1-es villamos

Több mint 33 milliárd forintos európai uniós támogatással 2011-ig meghosszabbítják az 1-es villamos vonalát a Budafoki útig, a 3-as villamosét pedig a pesterzsébeti HÉV-állomásig.

Mindemellett akadálymentesített, egységes peronokat építenek és felújítják mindkét vonalat a projekt keretében megvásárolandó, új villamosoknak. Mindehhez természetesen még brüsszeli jóváhagyás is kell – a kormány június 24-i ülésén mindenesetre az Új Magyarország Fejlesztési Terv nagyprojektjévé nyilvánította a beruházást. A fejlesztés részleteiről Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára tartott kormányszóvivői sajtótájékoztatót.

A főváros tömegközlekedését naponta átlagosan 3 és félmillió utas veszi igénybe, s az utazók csaknem 10 százaléka – naponta 340 ezer ember – az 1-es és a 3-as villamossal közlekedik. Nem véletlen, hogy ez a két vonal a legforgalmasabb vonalak közé tartozik Budapesten. Régóta várnak a budapestiek arra, hogy az 1-es villamos végre délen is átérjen Budára. Az Európai Unió támogatásával most megvalósulhat ez a régi terv is: az 1-es villamos vonalát ugyanis 2011-re két új megálló építésével, 1450 méterrel meghosszabbítják egészen a Budafoki útig. Ráadásul nem csak a Nádorkerti és a Budafoki útnál épül új, egységes és akadálymentesített villamosperon: ilyen peronokkal látják el az 1-es villamos teljes vonalát. Mindezen túl a Bécsi út és a Kerepesi út között teljesen felújítják a villamospályát és a villamosok energiaellátó rendszerét is, a megújuló vonalon pedig 7 új, 54 méter hosszú, a mozgássérültek által is könnyen igénybe vehető, alacsony padlójú villamos közlekedik majd.

Meghosszabbítják és felújítják a 3-as villamos vonalát is – ha a kormány után az Európai Bizottság is jóváhagyja a csaknem 44 milliárd forintos összköltségvetésű villamosprojektet. E vonalnak a Határ út – Helsinki út mentén, a ráckevei HÉV-vonal mellett, a pesterzsébet-felső HÉV-állomásig megépülő, új, mintegy 600 méteres szakaszán két akadálymentesített megállót is kialakítanak majd. A projekt részeként átépítik és felújítják a villamospályát a Mexikói úton, az Erzsébet királyné útján, a Fehér út mentén és a Mázsa téren, kétvágányúsítják a Bihari úti szakaszt, és új átjárót építenek ki az Üllői úton. Természetesen a 3-as villamos teljes vonalán is új, egységes és akadálymentesített peronokat építenek 2011-re, s a vonalon 9 új, akadálymentes, 33 méter hosszú villamos szolgálja majd az utasok kényelmét.

Az 1-es és a 3-as villamos vonalának felújítása jelentősen javítja a főváros tömegközlekedési feltételeit. Ha a projekt megkapja a zöld jelzést Brüsszelből, az e vonalakon utazók száma napi szinten elérheti a 435 ezer főt. A villamospálya felújításának eredményeként az 1-es villamos vonalán 20, a 3-asén pedig 10 százalékkal csökken majd a menetidő – és talán ennek is betudható, hogy a szakértői becslések szerint mintegy 4200-an választják majd a ma még rendszeresen használt autójuk helyett a munkába járásra a korszerűbb villamosokat.


Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.