Változás a budapesti tömegközlekedésben

Mától új menetrend szerint közlekednek a budapesti tömegközlekedés járatai.

A fővárosban szombati menetrenden alapuló, de több frekventált vonalon annál sűrűbb közlekedést biztosító új menetrend szerint közlekednek munkanapokon a közösségi közlekedés járatai a koronavírus-járvány miatt csökkent utasszámhoz igazodva.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azt közölte, hogy mától csúcsidőben a 2-es, a 3-as és a 4-es metró, az 1-es villamos, valamint a kiskörúti villamosok 5 percenként, a metrópótló busz 1-2 percenként, a nagykörúti villamosok 3-4 percenként, a Thököly úti buszjáratok 2-3 percenként járnak.

A szombati menetrendnél sűrűbb járatkövetés van mától csúcsidőben több frekventált vonalon. Gyakrabban indul az újpalotai gyorsjáratok vonalán a 7E, a rákoskeresztúrin a 97E busz, a kőbányai lakótelepre tartó 85-ös járat, a Káposztásmegyerre közlekedő 20E gyorsjárat, a Füredi úti lakótelep felé pedig a 80-as mellett a 81-es troli is jár. A 3-as metró pótlását segítő, alternatív útirányokat biztosító 194M, 223M és 254M busz továbbra is közlekedik.

Az új menetrend szerint munkanapokon továbbra is jár a szombaton egyébként nem közlekedő csepeli 179-es, az Albertirsai utat kiszolgáló 10-es busz, továbbá a rákoskeresztúri vasúti kapcsolatot is biztosító 269-es, 297-es és 298-as telebusz.

Az utasok biztonságáért, ahhoz, hogy megfelelő távolságot tarthassanak egymástól, a megszokottnál nagyobb befogadóképességű csuklós járművek közlekednek az Örs vezér terei 31-es, 161-es, 168E, a zuglói 77-es, 82-es, 130-as, a kőbányai 95-ös, 202E, a budai 33-as és 109-es, a dél-pesti 36-os, 123-as, 148-as vonalon; a 14-es villamos pedig háromkocsis szerelvényekkel indul.

A hétvégén továbbra is a szombati, illetve a vasárnapi menetrend lesz érvényben - tudatta a BKK.

Forrás: MTI


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.