Végre elindul a BuBi?

Júliusban indulhat a budapesti közösségi kerékpáros rendszer, a MOL BuBi (Budapest Bicikli) - hangzott el a városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettesnek és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes azt mondta, a széles körű próbaüzemet követően várhatóan júliusban lesz használható teljes körűen a rendszer. Közölte, úgy látják, hogy a nyertes konzorcium mindent megtesz annak érdekében, hogy mihamarabb megkezdődhessen a hivatalos próbaüzem.

Fél óráig ingyenes a BuBi

Elmondta, hogy a rendszert 18.900 forintért lehet majd igénybe venni egyéves időtartamra. Az első ezer felhasználónak az éves bérlet 12 ezer forintba kerül, ebből ötezer forint felhasználható lesz fél órán túli használatokra. Fél órás használatig ingyenes a rendszer.

Utalt arra, hogy a rendszer kiépítése 1,1 milliárd forintos költségvetésű projekt, a forrás nyolcvan százaléka uniós támogatás. A 76 gyűjtőállomáson ezer-ezerötven kerékpárt állítanak forgalomba.



Vitézy Dávid, a BKK vezetője közölte, két hónapos késésben van a rendszer átadása, a késedelem oka a számítógépes háttérrendszer véglegesítésének elhúzódásából származik.

A kerékpárok készen vannak, a dokkolóállomásokat is telepítették már. A rendszert mindennap mintegy száz embert teszteli.

Még javítják a szoftverhibákat

Kijelentette: a rendszert akkor tudják nyilvános próbaüzemre átengedni, majd átvenni, ha a szoftver hibátlanul működik. Példaként említette, hogy bizonyos funkciók még nem működnek az érintőképernyős terminálon, a kártyás fizetés nem lehetséges még minden kártyatípussal. Abban bíznak, hogy a T-Systems Zrt. hamarosan kijavítja a szoftverhibákat.

104 milliónál tart a kötbér

Vitézy Dávid elmondta, hogy a rendszert a szerződés szerint április 7-én kellett volna átadni, azóta minden egyes nap után 1,8 millió forint kötbért számol fel a BKK, így eddig 104 millió forint gyűlt össze, a kötbér legmagasabb összege 180 millió forint, ezt július 16-án érné el az alvállalkozó konzorcium. Ha addig nem készül el a BuBi, akkor a BKK felmondhatja a szerződést, de erről csak akkor döntenek, ha a vállalkozó addig nem képes a hibák megnyugtató javítására.

Szavai szerint minden segítséget megadnak a szállító konzorciumnak ahhoz, hogy mihamarabb kijavíthassák a hibákat. A felmondás kockázatos lenne, újabb tendert kellene kiírni.

Közölte, hogy a díjszabást nem vésték kőbe, a tapasztalatok alapján korrekciók lehetnek majd a díjsturktúrában.

A nyilvános tesztüzemre bárki jelentkezhet majd - tette hozzá.

Horváth Gábor, a T-Systems Zrt. ágazati igazgatója elmondta, hogy szerdától egy hétig úgynevezett terheléses tesztnek vetik alá a rendszert több száz ember részvételével.
A késedelemről azt mondta, ott követték el a hibát, hogy a tervezéskor alábecsülték az egyes szoftverek "integrációs szükségletét".

Elmondta, a nyilvános tesztüzemben ezer ember próbálhatja majd ki a rendszert.

Forrás: MTI


Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours

Krétára indít charterjáratot Debrecenből a Kartago Tours 

Az utazásszervező új úti céllal bővítette debreceni indulású ajánlatait.
Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.