Vonatos-bringás forgalomrobbanás várható idén a Balatonnál

A Balatonnál a vasúti közlekedésben az idén nyáron már a 2019. évihez hasonló utasforgalom,  a kerékpáros turizmusban pedig robbanás várható - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) közlekedésfejlesztésről tartott csütörtöki szakmai online-fórumán.

Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese arról számolt be, hogy a Balaton felé tartó, illetve ott közlekedő vonatokon már tavaly is 32 százalékkal nőtt a kerékpárjegy-értékesítés. Idén az első 3 és fél hónapban pedig már százezer balatoni kerékpárjegyet értékesítettek, ami 60 százalékos növekedés a 2019-es, bázisnak tekinthető év azonos időszakához képest. A MÁV-csoport ezért a maximumra növeli a kerékpárszállítási kapacitásait - tette hozzá.

Az utasforgalomban a vasúttársaság a tavalyi visszaesés után az idén újra a 2019. évihez hasonló, 1,7 millió balatoni utasra számít - mondta a vezérigazgató-helyettes. Az autózással szembeni versenyképesség javítása érdekében a nyáron jelentős menetrend- és szolgáltatásfejlesztést hajt végre a vasúttársaság. Kormányos László kiemelte, hogy a nyári menetrend hatályba lépésétől, június 19-től az északi part egy szakaszán befejezett villamosításnak köszönhetően sűrűbb és gyorsabb lesz az utazás; átszállás nélkül, modern, klímás, alacsonypadlós Flirt motorvonatokkal lehet majd utazni Budapesttől Balatonfüredig. Az északi part fővárosáig óránként közlekednek az új InterRégió-járatok, Tapolcáig kétóránként indulnak InterCity-k, a déli partra pedig felújított kocsikon utazhatnak az InterCity-ket választók. Várhatóan július közepétől pedig új, saját gyártású IC+ 1. osztályú és bisztró-kocsikat állítanak forgalomba - sorolta. Az éjszakai bagolyvonatok a korábbi szezonokhoz képest gyakrabban, és az északi parton Keszthelytől Székesfehérvárig közlekednek majd. Javulást ígér a MÁV-Volán-csoport az autóbuszos ráhordásban is.

Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatója szintén arról számolt be a fórumon, hogy tavaly mintegy 25 százalékkal nőtt a kompokon szállított kerékpárok száma a korábbi évhez képest. A "boom" az idén folytatódott: az első hónapokban megduplázódott a komppal átkelő kerékpárok száma a korábbi évek hasonló időszakához képest.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. vezérigazgató-helyettese arról tájékoztatott, hogy befejeződik a Szabadbattyán-Balatonfüred vonalszakasz villamosítása, a folytatás, azaz a Füred-Tapolca-Keszthely szakasz villamosításának tervezése pedig elindul az ősszel. Ismertetése szerint a következő egy-két évben kerül sor öt dél-balatoni vasútállomás rekonstrukciójára (Zamárdi, Balatonföldvár, Balatonszemes, Balatonboglár és Balatonfenyves), és a felújítás további 8 helyszínen folytatódhat, ha lesz rá forrás. Balatonfenyvesen csatlakoztatni kívánják a kisvasút végállomását a helyi vasútállomáshoz. Az észak-balatoni vonalon is terveznek állomásrekonstrukciókat és akadálymentesítéseket, ezekhez azonban még nem biztosított forrás.

A kerékpárút-fejlesztésekről szólva Nyul Zoltán elmondta, mind a Budapest-Balaton, mind a Balatoni Bringakör nyomvonala körül akadnak viták, amelyek késleltethetik a kivitelezést. Megkezdődött a Siófok-Pécs útvonal megvalósításának előkészítése, ami összesen 174 kilométernyi kerékpárút-fejlesztést jelent. A Zalaszentiván-Kehidaskustány (EuroVelo 14) közötti közel 11 kilométeres kerékpárút tervezését az idén befejezik - tájékoztatott.

Forrás: MTI


A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.
Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába

Wizz Air: azonnali járattörlések Tel-Aviv és Amman irányába 

A légitársaság bejelentette, hogy azonnali hatállyal, egyelőre június 20-ig, felfüggesztette a Tel-Avivba és Ammanba irányuló járatait.
Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt

Izrael: teljes légtérzárlat és járattörlések sora a péntek hajnalban kipattant izraeli-iráni konfliktus miatt 

Izrael lezárta légterét – a Ben Gurion repülőtérre, és egész Izrael fölé nem engednek fel- vagy leszálló gépeket a hatóságok.
Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak

Lezuhant egy indiai utasszállító 242 emberrel a fedélzetén – egy túlélőt kórházban ápolnak 

A gépen 242 fő utazott (230 utas, 12 főnyi személyzet), akik közül 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár volt.
Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek

Mol Bubi: új elektromos kerékpárok érkeznek 

És a BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet.
Bővíti hálózatát az airBaltic

Bővíti hálózatát az airBaltic 

A bővítés több utazási lehetőséget kínál az utasoknak a téli szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.