70 nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedést regisztráltak Szerbiában

Az idén 70 nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedést regisztráltak Szerbiában, öten már meghaltak a fertőzésben - számolt be a szerb sajtó kedden a belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet jelentéséről. 

Az intézet adatai szerint megbetegedések voltak Belgrádban, Dél-Bánátban, Dél-Bácskában, Nyugat-Bácskában, a Duna-menti körzetben, Észak-Bánátban, Közép-Bánátban és a Szerémségben. A fertőzöttek 22 és 84 év közöttiek. 

A nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedések jellemzően olyan időszakokban fordulnak elő, amikor sok a szúnyog, mert a vírus szúnyogcsípéssel terjed. Az első megbetegedések általában július második felében jelentkeznek, a legtöbb beteget pedig augusztusban és szeptemberben regisztrálják. A fertőzés szempontjából a legnagyobb veszélyben az idősebbek vannak, akiknek gyengébb az immunrendszerük, valamilyen krónikus betegségben, magas vérnyomásban, cukorbetegségben, szívritmuszavarban vagy idegrendszeri zavarban szenvednek.  A legsúlyosabb járvány 2013-ban volt, amikor 238-an betegedtek meg, és 32 ember bele is halt a fertőzésbe. 

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában azonosították, és 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A vírusgazdák a madarak, közöttük pedig a szúnyogok révén terjed, és az emberre is szúnyogcsípés útján kerül át a kórokozó. 

Embereknél a fertőzöttek 80 százaléka tünetmentesen vészeli át a betegséget, és vélhetőleg életre szóló immunitás alakul ki. Az esetek ötödében a megbetegedés túlnyomórészt enyhe tünetekkel - láz, izomfájdalom, fejfájás, nyirokcsomó-megnagyobbodás, bőrkiütések - jár, magától gyógyul. Az esetek kis hányadában (1 százalék körül) azonban a fertőzés agyhártya- vagy agyvelőgyulladást okozhat, ami bénuláshoz, kómához vagy a beteg halálához vezethet.


Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.
Síközpontok, új szerepben - Donovaly-ban

Síközpontok, új szerepben - Donovaly-ban 

A cél a négyévszakos üzemeltetés.
Jön a berlini fal leomlásának 35. évfordulója

Jön a berlini fal leomlásának 35. évfordulója 

Berlin, mint a megosztott város több helyen állít emléket fájdalmas múltjának.
Kétszáz éves titkokra derült fény a Szent Péter-bazilikában

Kétszáz éves titkokra derült fény a Szent Péter-bazilikában 

Az ünnepélyes megnyitóra október 27-én kerül sor.
Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje

Százéves a britek ikonikus piros telefonfülkéje 

Jelenleg körülbelül 20 000 működő telefonfülke található az Egyesült Királyságban.
Mi lesz veled Jordánia?

Mi lesz veled Jordánia? 

Megkérdeztünk Jordániába kiutaztató hazai irodákat, mennyire befolyásolja a jelenlegi közel-keleti háborús helyzet Jordánia idegenforgalmát, és érezhető-e visszaesés a foglalásaik számában?
Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street

Teljesen autómentessé válhat a londoni Oxford Street 

Az utca autómentessé tételének új terveit London polgármestere, Sadiq Khan jelentette be.
Épül a világ legexkluzívabb magánszigete

Épül a világ legexkluzívabb magánszigete  

A tervek szerint Kudahithi Sands-t a szupergazdagok álomnyaralója lehet.
Így építették az első egyiptomi piramist

Így építették az első egyiptomi piramist 

Egy új tanulmány szerint az ókori egyiptomiak a világ első piramisát sokkal fejlettebb technológiával építették meg, mint azt egyes egyiptológusok hiszik.
A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság

A slow turizmus szigete - Szardínia, ahol a 100 éves életkor sem ritkaság 

Méretre a második legnagyobb sziget a Földközi-tengeren. Igazából autóval lehet legjobban bejárni, de ha jól szervezzük, felfedezésére kiváló a vonat és a távolsági busz is.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.