''Egy épeszű ember sem jönne Helsinkibe novemberben''

Novemberben kétségtelenül fagyos a levegő Helsinkiben: idén is a szokásos 1 Celsius-fok körüli hőmérsékletet mértek a finn fővárosban. Éppen ezért valaki úgy gondolta: rendhagyó módon üdvözli azokat a látogatókat, akik ebben a cudar időben is úgy döntenek, hogy eljönnek ide.

A repülőtéren ezért egy múlt heti technológiai konferencia résztvevőit egy molinóval fogadták, melyen a következő olvasható: „Egy épeszű ember sem jönne Helsinkibe novemberben. Kivéve te, te rosszfiú… Üdvözlünk!”

A konferenciát szervező cég vezérigazgatója, Marianne Vikkula elmondta: „Napi csupán néhány órás napsütéssel és az utcákat elárasztó latyakkal Helsinki nem éppen a legbölcsebb választás egy novemberi látogatásra. Sötét, sok csapadék és hideg van ilyenkor, így elég nehéz promotálni ekkor ezt az egyébként szeretnivaló fővárost. Sokan láthattak már fotókat Finnország gyönyörű hóbuckáiról – nos, ezek nem egészen Helsinkiben vannak, inkább Lappföldön. A vállalatnál mindig is az eredetiségre és az őszinteségre törekedtünk, így ebből a pocsék időjárásból is megpróbáljuk kihozni a legtöbbet.”

Helsinkiben egyébként 2015-ben összesen 3,5 millió vendégéjszakát töltöttek el a turisták, idén szeptemberben pedig a vendégéjszakák száma 308 ezer volt.

Forrás: Indy100


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.