A britek szórakozóhelyre csak két oltással mehetnek

Szeptember végétől csak azok látogathatják az éjszakai szórakozóhelyeket, akik igazolni tudják, hogy a koronavírus elleni oltás mindkét adagját megkapták, jelentette be hétfőn Boris Johnson brit miniszterelnök.

A brit kormány terveinek megfelelően megszűnt hétfőn a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére elrendelt utolsó jogi korlátozások zöme Angliában, és így minden olyan létesítmény megnyithatott, amely a járványellenes szabályok miatt eddig zárva tartott.

 

Ezek közé tartoznak az éjszakai szórakozóhelyek is, amelyek tavaly március, a nagy-britanniai koronavírus-járvány elhatalmasodásának időszakában elrendelt első országos zárlat óta most nyithattak ki először.
Johnson kijelentette,  szeptember végéig a 18 évesnél idősebbek mindegyikének meglesz a lehetősége arra, hogy mindkét oltási adagot megkapja, és ettől az időponttól fogva a kormány tervei alapján csak azok kereshetik fel az éjszakai szórakozóhelyeket és más, nagy tömegeket vonzó létesítményeket, akik teljes körű immunizációban részesültek.
 A brit kormányfő hangsúlyozta, onnantól negatív koronavírus-szűrési lelet sem lesz elégséges ezeknek a szórakozóhelyeknek a látogatásához.
 Sir Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója a hétfő esti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az éjszakai bárok és más hasonló létesítmények a koronavírus "szuperterjesztőivé" válhatnak, mivel ezeken a helyeken rendszerint sokan tartózkodnak egymás szoros közelségében. Sir Patrick szerint várható, hogy az éjszakai szórakozóhelyek megnyitása hozzájárul a fertőződéses esetek számának emelkedéséhez, és kialakulhatnak olyan járványgócok is, amelyek egy-egy adott szórakozóhelyhez köthetők.
A szakmai szervezetek képviselői felháborodással fogadták Johnson hétfő esti bejelentést.
Kate Nicholls, a brit vendéglátóipar legnagyobb érdekképviseleti szervezete, a UK Hospitality vezetője a BBC rádiónak nyilatkozva "a szakmát ért pörölycsapásként" jellemezte a kormány tervét. Hozzátette: a rendelet konfliktusokhoz vezethet a szórakozóhelyek személyzete és a vendégek között, sértheti az esélyegyenlőségi törvényeket, és kérdéseket vethet fel a fogyasztók személyi adatainak kezelési módjával kapcsolatban.

Forrás: MTI


Gyógyvizek és történelmi látnivalók: bemutatkozott a Nyitrai-régió

Gyógyvizek és történelmi látnivalók: bemutatkozott a Nyitrai-régió 

A termálvizek, történelmi emlékek, a borászatok és római kori maradványok mellett egyre népszerűbb a kerékpáros turizmus és a számos kiépített via ferrata útvonalnak köszönhetően a különböző adrenalin túrák.
Dubaj ősszel is a legjobb úti cél

Dubaj ősszel is a legjobb úti cél  

Az ősz beköszöntével számos szabadtéri programlehetőséget kínál Dubaj minden korosztály számára. 
Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor

Váltani készül a görög idegenforgalmi szektor  

Munkaerőhiány, infrastruktúra, fenntarthatóság – ilyen szempontokra hívják fel a figyelmet szakértők a görög idegenforgalommal kapcsolatban. És erről, egy igencsak szokatlan módszerrel, a turistákat is tájékoztatják.
Az őszi szünet top 10-es úti cél listája

Az őszi szünet top 10-es úti cél listája 

A top 10 ország közé Törökország és az Amerikai Egyesült Államok is bekerült.
A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek

A stájer télhez hozzátartoznak a magyar sívendégek 

Ausztria mutatós vendégszámainak alakulásához a magyarok téli sportok iránti vonzódása és a házigazdák vendégszeretete is hozzájárul.
Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife

Agatha Christie kedvenc szigete - a két arcú Tenerife 

Agatha Christie nagykedvenc pihenőhelyén egy ideje komoly tüntetésekkel tiltakoznak az "őslakosok" a tömegturizmus ellen.
Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka

Egy izgalmas rejtéllyel lettünk szegényebbek - megoldódott a Stonehenge titka 

David Nash újravizsgálta a Stonehenge-ből vett 1950-es mintákat, és nem várt bizonyítékokra bukkant a kövek származási helyét illetően.
Páratlan élmény Gömör szívében

Páratlan élmény Gömör szívében 

Megnyitották a nagyközönség előtt a még mindig élő magnezitbánya lenyűgöző folyosóit. Ez az egyedülálló élmény egy üdülési csomag része, amely bányászati témákat és Gömör felfedezetlen területeit mutatja be.
Heves esőzések és özönvíz Franciaországban

Heves esőzések és özönvíz Franciaországban 

Franciaországban hat megyére adták ki a vörös riasztást az áradások miatt többek között Cannes-ban és Lyonban.
Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba

Elindult a téli szezon első charterjárata Salalah-ba 

Az IBUSZ szervezésében.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.