A Google szintet lép: nyílik első, valós térben lévő üzlete

A sok-sok felugró online ablak után nem meglepő, hogy a vadonatúj kereskedelmi egység falait is ablakok százai borítják a Google első igazi üzletében.

A Chelsea negyedben június 17-én helyi idő szerint reggel 10 órakor megnyíló egységével immár a Google is beállt azon nagy technológiai vállalatok sorába, amelyek már az offline (valóságos térben történő) kiskereskedelmi értékesítésben is jelen vannak.

A helyszínválasztást meghatározta, hogy a környéken már megtalálhatók a félig-meddig versenytársnak számító Apple, Microsoft, Samsung és Amazon márkaüzletek is. Az 5000 négyzetméternyi eladótéren a Google-t megelőzően már üzemelt posta és Starbucks is.

Az áruház berendezésekor külön törekedtek az élményszerű megjelenésre és arra is, hogy a polcokra kikerüljenek a vállalat növekvő hardverportfóliójának termékei is, mint a Pixel telefonok, a WearOS vagy a Fitbit eszközök. A Covid-19 miatt sokat késett a hivatalos megnyitó időpontja, azonban mától már a nyilvánosságot is tárt karokkal várja a vállalat, természetesen a járványügyi óvintézkedések betartásával.

A designerek nagy hangsúlyt fektettek az interaktivitásra, ezért egy külön játékteret is építettek a Stadia játékainak kiprobálásához, valamint egy hangszigetelt szobát is elhelyeztek a különböző Google Home és Nest termékek teszteléséhez. Az Apple Store-hoz hasonlóan az ügyfelek a meghibásodott eszközöket is bevihetik, amelyeket ott helyben meg is javítanak.

A tervek még egyelőre nem nyilvánosak, de a kiszivárgott információk alapján, nagyon valószínűnek tűnik, hogy a jövőben további Google-üzletek fognak nyílni az Egyesült Államokban és a nemzetközi piacokon egyaránt.

Forrás: Store Insider


Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére

Velence egyre süllyed – de itt egy merész ötlet a megmentésére 

Egy olasz mérnök nem kevesebbet javasol, mint hogy szó szerint megemeljék a süllyedő várost.
Ankara az UNESCO listáján

Ankara az UNESCO listáján 

Ankarát, Törökország fővárosát, hivatalosan is bejegyezték a világörökségi várományosi listára.
MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció

MUISZ: kínai fotókiállítás és turisztikai prezentáció 

Ahol a mennyország a Földre költözött.
Miskolc turizmusa: fontos küldőpiac a célkeresztben

Miskolc turizmusa: fontos küldőpiac a célkeresztben 

Tavaszi B2B workshop roadshow Bukarestben és Kolozsvárott.
Barangolás a „Fehér Lótusz” forgatási helyszínén

Barangolás a „Fehér Lótusz” forgatási helyszínén 

A gyönyörű Taorminában – ahol a Fehér Lótusz című amerikai filmsorozat második évada játszódik – minden olyan volt, mint vélhetően a forgatás idején.
A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.