A Google virtuális kiállításán a magyar rendszerváltás

Közös virtuális kiállítással emlékezik a rendszerváltás 25. évfordulójára az OSA Archívum és a Google.

A Google Kulturális Intézetének honlapján elérhető tárlat archív képekkel, hangfelvételekkel, videókkal és sok más anyaggal várja a netezőket - olvasható az MTI-hez eljutatott közleményben.

A budapesti OSA Archívum (Open Society Archives) által összeállított angol nyelvű kiállítás anyagában az amatőr fotók, a Szabad Európa Rádió adásából vett részletek, állami propagandafilmek, interjúk és jelentések mellett megtalálható egy kézzel készült rajz is, amely az 1956 október-novemberi budapesti szovjet csapatmozgásokat ábrázolja. A rajzot valószínűleg Király Béla vezérezredes, Budapest Nagy Imre által kinevezett katonai parancsnoka készítette az ENSZ 1956-os különbizottságának meghallgatására.



Ma már másként látjuk a helyzetet

"A kortársak döntő többsége tudta 1989-ben, hogy történelmi léptékkel mérve is korszakos jelentőségű események szemtanúja, ám a fejlemények fényében a többség ma, visszatekintve, másként látja a helyzetet. Pedig nem (csak) a következmények minősítenek egy eseményt" - írta Rév István, az OSA Archívum igazgatója.

A magyar eseményeket feldolgozó virtuális tárlat mellett a Google Kulturális Intézet honlapján további kilenc tematikus kiállítás is megtekinthető, amelyek a cseh, a szlovák és a lengyel rendszerváltást mutatják be ottani intézmények tolmácsolásában.

A kiállítás a www.google.com/culturalinstitute címen tekinthető meg.

Forrás: MTI


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.