A gyógyturizmus fellegvára lehet Spanyolország

Spanyolország tudatosan növelné az egészségügyi céllal érkező utazók számát, a projekt sikeres megvalósítása esetén az ország a világ egyik legnépszerűbb gyógyturisztikai úti céljává válhat.

Az elkövetkező öt évben a Spanyolországba érkező gyógyturisták száma a várakozások szerint megduplázódik. Az ország a SpainCares elnevezésű PPP-projekt keretében kívánja felvirágoztatni az orvosi turizmust, 2019-re évi 200.000, az országba egészségügyi ellátás céljából érkező utazót várnak.

A Spanyol Gyógyturisztikai Klaszter elnökének, Íñigo Valcanerasnak a becslései szerint az Ipari Minisztériummal való együttműködés következtében az ország bekerülhet a világ három legnépszerűbb gyógyturisztikai desztinációinak sorába. Ahhoz, hogy ezt elérjék, olyan csomagokat állítanak össze és olyan programokat szerveznek, amellyel külföldi pácienseket vonzanak Spanyolországba – ezáltal pedig extra bevételhez jutnak, és új munkahelyeket teremthetnek. Ez a kezdeményezés összhangban van a kormány turizmusdiverzifikálási törekvéseivel is.

2,7 millió eurós költségvetés

Az új projektet egy csoportosulás 2,7 millió euróval finanszírozza az elkövetkező két évben. A projekt része többek között egy kiterjedt marketingkampány az Egyesült Királyságban, Németországban, Belgiumban, Svédországban, Norvégiában, Finnországban, Oroszországban, Marokkóban és az Egyesült Államokban is. A kampányban a SpainCares brandet fogják promotálni, amelyhez már most számos spanyolországi magánklinika tartozik. Egyébként Spanyolországban üzemel jelenleg a második legtöbb akkreditált kórház Európán belül.

Online platform az utazóknak

Az elkövetkező hetekben egy online platformot is elindítanak, hogy mind a belföldi, mind a külföldi páciensek könnyebben és gyorsabban megtalálják a számukra releváns kezeléseket és egészségügyi szolgáltatásokat.

Az együttműködés másik célja, hogy ellenőrizni tudják az országba érkező gyógyturisták számát, hiszen egyelőre csupán tanulmányokon alapuló becsült számokkal rendelkeznek.


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.