A járvány után is csak döcög az üzleti turizmus

A turizmus visszaesését a 2019 csúcseredményei után a koronavírus-járvány okozta, s abból a szabadidős turizmus támadt fel gyorsabban. Idén az üzleti turizmus is elkezdett lábadozni, de az utóbbi hónapokban a világ növekvő gazdasági nehézségei akadályozzák ennek a szegmensnek az újraéledését egy a Business Travel News-ban megjelent cikk szerint.

Az 594 tagból álló Global Business Travel Association által végzett felmérés is ezt igazolja. A szeptember 20–26. között végzett felmérés szerint a belföldi üzleti turizmus már elérte a 2019-es szint 63%-át, a nemzetközi utazások pedig átlagosan a 2019-es szint 50%-át - írja a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége legújabb hírlevelében.



A nemzetközi üzleti turizmus alakulásával kapcsolatban arra hívják fel a figyelmet, hogy Ázsia még csak most „nyitogatja határait”, világviszonylatban az üzleti turizmus csak néhány hónappal ezelőtt kezdett újra éledezni, az Egyesült Államok pedig csak idén júniusban tette lehetővé a korlátozásmentes nemzetközi utazást. Ami az üzleti turizmus jövő évi alakulását illeti, a fenti felmérésben résztvevő utazási szolgáltatóknak 80%-a szerint jelenleg az a legnagyobb veszély, hogy a rekordmagasságú infláció és az ennek következtében kialakuló gazdasági visszaesés miatt a vállalatok csökkenteni fogják utazási kiadásaikat, s ez súlyosan visszavetheti az utazásokat.

Fenti félelmek ellenére a felmérésben résztvevők közel 80%-nak az a véleménye, hogy 2023-ban több üzleti utat fognak megtenni, mint idén. Emellett a válaszadók kétharmada szerint a bel-és a külföldi üzleti utak száma is növekedni fog jövőre az ideihez képest.

 


World Cities Summit: világvárosok vezetőinek találkozója Bécsben

World Cities Summit: világvárosok vezetőinek találkozója Bécsben 

Élhető városok jövője címmel szervezték a találkozót az osztrák fővárosban.
Z generáció utazási szokásai – rövid városlátogatások

Z generáció utazási szokásai – rövid városlátogatások 

Gyorsan, sok élményt – rövid tervezési időszakot követően.
Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa

Ahol a tenger kékje a hegyek havát tükrözi – Korzika varázsa 

A fehér homokos, türkizkék vizű strand hátterében tornyosuló hatalmas hegye látványa mindent visz.
Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia

Szfinxet nézegetne? Nem kell Egyiptomig utaznia 

Hanem elég eljutni a szomszédos Horvátország ismert turistaparadicsomába, Zadarba.
Friss kutatás:  az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást

Friss kutatás: az utazók közel fele nem köt utasbiztosítást 

Pedig a nyaralások során bekövetkező balesetek és betegségek akár milliós költségeket is okozhatnak.
Új trend az európai utazók körében

Új trend az európai utazók körében 

Nyaralás a Balti-tenger lengyel partján.
Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben

Elég volt! Mostantól korlátozzák a szelfik készítését az Uffiziben 

Újabb eset borzolja a kedélyeket Olaszországban a múzeumokban viselkedni nem tudó turisták miatt.
Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba

Perzselő forróság idején indulás a hűvösebb nyárba 

Egyre népszerűbb a coolcationing.
Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön

Csődöt jelentett a szlovák utazási iroda – ezer utas rekedt külföldön  

A Happy Travel több mint 17 éve volt jelen a szlovák utaztató piacon.
Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől

Ötcsillagos hely, ahová elmenekülhet a kánikula elől 

Ha eddig azt hittük, hogy a régió és az itteni élmények nem tudnak már semmi újat nyújtani, akkor ideje újratervezni.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.