A Kvarner-öbölben és Isztrián nyaral a legtöbb magyar

A jelenleg Horvátországban nyaraló közel 860 ezer turistából mintegy 740 ezer külföldi, áll a Horvát Idegenforgalmi Közösség legfrissebb közleményében.

 A legtöbb vendég jelenleg Isztria, Kvarner, valamint Split-Dalmát és Zadar megyékben tartózkodik, míg a legnagyobb népszerűségnek örvendő úti célok Rovinj, Vir, Poreč, Medulin és Umag.

 

A turizmusban dolgozók mint egy 70 százaléka be van oltva, míg az odaérkező turistákat, amennyiben ilyen igényük van, akár helybenis beoltathatják magukat, a helyi lakosság számára kijelölt oltóhelyeken.

Jelenleg mintegy 350 plusz tesztelési pontot állítottak be Horvátország-szerte.

Nikolina Brnjac turisztikai- és sportminiszter elégedett a szezon eddigi eredményeivel és reményét fejezte ki arra nézve, hogy a nyarat sikerül ebben az ütemben végigvinni: "Az év elejétől jó eredményeket könyvelhetünk el a turisztikai forgalmat illetően, ami közel 50 százalékkal haladja meg az elmúlt év azonos időszakában mért számokat. Eddig mintegy 4,5 millió turista több mint 23 millió vendégéjszakát töltött el nálunk, ami az előző év azonos időszakához képest plusz 1,2 millió vendégszámot és közel 7 millió vendégéjszakával többet jelent. Ezek az eredmények minden bizonnyal a turisztikai év megfelelő előkészítésének is köszönhetőek, hiszen idén egy sor olyan intézkedést foganatosítottunk, melyekkel sikerült Horvátországot biztonságos célpontként pozícionálni."

Idén eddig több mint 172 ezer magyar turista több mint 880 ezer vendégéjszakát töltött el Horvátországban, ami az előző év azonos időszakához képest 90 százalékos növekedést jelent. A legtöbb vendégéjszakát a földrajzilag legközelebbi megyékben (Kvarner és Isztria) regisztrálták, majd Split-Dalmát és Zadar megye következik. A magyarok a legtöbb vendégéjszakát Vir, Rovinj és Crikvenica településeken realizálták, a szálláshelyek típusát tekintve a magyarok leginkább magánszállást vesznek igénybe (az összes vendégéjszakák 45 %-a), a legnagyobb növekedést a szállodákban (+150%) és a kempingekben (+ 115%) mérték.

Egyre több magyar választja a hajós turizmust és hajókon történő tartózkodást, a turizmus e formája szintén nagyobb növekedést mutat a magyar vendégéjszakák tekintetében, mint a magánszállások.

A magyar turisták átlagosan 5 napot töltenek el Horvátországban.

Mint a közlemény megállapítja, habár a magyar turisták többsége (75%) egyénileg utazik, az utazási irodákkal utazók által eltöltött vendégéjszakák száma is növekszik, vagyis idén több turista választotta az utazási irodák által szervezett utakat, mint tavaly.

Forrás: Horvát Idegenforgalmi Közösség / Turizmus Online


Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett

Ketten Comóról – exkluzív hoteldizájn a felhők felett 

Olasz elegancia, festő ecsetjére kívánkozó háttér, magyar kreativitás és időtlen luxus a hegyek ölelésében – ez a Nuvole Garden hotelprojekt a Comói-tónál.
Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen

Ez történt Linzben egy rendhagyó eseményen 

A jövő nem fenyegetés, hanem lehetőség: felhívás az aktív alakításra.
Spanyolországot brutális hőség éri el

Spanyolországot brutális hőség éri el 

A nyár közepét idéző időjárás várhatóan e hét csütörtöktől vasárnapig tart majd.
Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária

Az idei nyár titkos favoritja: Bulgária 

Feljebb ugrott a Kiwi.com foglalási listáján Portugália és Málta is.
Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére

Válságstáb alakult a parajdi sóbánya turizmusának megmentésére 

Jelenleg a bánya egyik legújabb részét, a Telegdy-szárnyat próbálják megmenteni két szigetelőgát kialakításával.
Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet

Ömlik a víz a parajdi sóbányába, drámai a helyzet 

A hétfő éjszakai és keddi esőzések nyomán a Korond-patak vízhozama másodpercenként 50 köbméterre nőtt.
Turisztikai fejlesztés Afrikában

Turisztikai fejlesztés Afrikában 

A győri székhelyű, nemzetközi médiavállalat, a Flying Media Hungary tovább erősítette pozícióját a globális turizmus- és légiközlekedési szakmában.
Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban?  – itt a toplista

Hová indulnak idén a magyarok Horvátországban? – itt a toplista 

A nyaralók többsége saját autóval kel útra, és a klasszikus, 7 éjszakás vakáció a legjellemzőbb, csaknem minden harmadik foglalás esetén.
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk

Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk  

Idén is leginkább Horvátországba utaznak a magyarok.
Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon

Magyar Nemzeti Nap az Oszakai Világkiállításon 

Közel 250 ezer érdeklődő ismerhette már meg hazánkat a pavilon nyújtotta egyedi látogatói élményen, valamint a gazdag kulturális programkínálaton keresztül.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.