Adómentességet kaptak a brüsszeli szállodák

A belga főváros vendéglátó- és szállodaipara számára a márciusban Brüsszelben történt merényletsorozat már csak a kegyelemdöfés volt. Az ottani HORECA-ágazat a párizsi terrortámadások óta minden idők legínségesebb napjait éli. A kormányzat a Brüsszeli Szállodaszövetség kezdeményezésére rögtön megtette a megfelelő lépéseket, hogy könnyítsen a szállodaipar helyzetén.

A brüsszeli turisztikai hivatal, a VisitBrussels igazgatóhelyettese, Geert Cochez az egyik belga napilapnak elmondta, 5 hónapja tart a lidércnyomás. A párizsi terrorakciók után ugyanis Brüsszel Molenbeek nevű kerületébe vezettek a szálak. A világsajtót bejárták a szigorított terrorkészültség képei: a felfegyverzett katonák és a harckocsik Brüsszel főterén. Ezután következett márciusban a tűzpárbajjal súlyosbított hajtóvadászat az egyik párizsi merénylő, Salah Abdeslam után, majd annak letartóztatása. A március 22-én történt robbantások a zaventemi repülőtéren és a brüsszeli metróban pedig végképp elriasztották a turistákat.

Márciusban 600 vendéglátóipari egység jelentett csődöt, normál esetben havi 40 hely zár be. A brüsszeli ágazat a húsvéti hétvége után kongatta meg a vészharangot. Húsvét hétfőn, a robbantások után egy héttel soha nem látott mértékűre, 18 százalékosra zuhant a kihasználtság a város szállodáiban. Az azt megelőző évben 73 százalékos volt a töltöttség. A Brüsszeli Szállodaszövetség két azonnali óvintézkedést kért a kormánytól, amely rögtön vészforgatókönyvet dolgozott ki az ágazat érdekében. Új jogszabályt vezetett be, hogy megelőzze a tömeges elbocsátásokat. Ennek értelmében az állam az átmenetileg feleslegessé vált munkavállalók fizetésének a 65 százalékát állja. Az intézkedést június 30-ig meghosszabbították. Április 25-ig 23 ezer munkavállaló nyújtott be kérelmet a kompenzációra.

A másik intézkedés szerint 6 hónapra felfüggesztették a szállodák számára a vendégéjszakák után járó hoteladó befizetésének kötelezettségét, amely egyébként a világon az egyik legmagasabb mértékű Brüsszelben. „Négy héttel a robbantások után Brüsszel legfelkapottabb, éttermekkel teli utcájában, a Beenhouwerssteeg-en, ahol mindig óriási a tömeg, még mindig síri csend honol. A három leghíresebb helyen is (Aux armes de Bruxelles, Chez Léon és Chez Vincent) a személyzet fele voltaképpen munkanélküli, olyan ritkán hívják be őket. A 7000 eurós havi bérleti díjakat pedig a napi 100 helyett 10 vendégből nem lehet kigazdálkodni. A legtöbb étterem 6 órás munkaidő bevezetésével igyekszik elkerülni az elbocsátásokat, de sokan a legrosszabbtól tartanak: ha még 1-2 ilyen gyenge hónap jön, a környék összes étterme lehúzhatja a rolót. A két Michelin-csillagos étterem, a Comme Chez Soi séfje Lionel Rigolet úgy fogalmazott: „Brüsszel haldoklik” – olvasható az ad.nl holland híroldalon.

A szintén holland Volkskrant egy hónappal a terrortámadások után azt írja: Berlinből 5 euróért lehet Brüsszelbe repülni, a turisták azonban inkább kerülik a várost. A kávézók és éttermek mellett a szállodák is komoly gondokkal küzdenek a lemondott kongresszusok és az elmaradó turisták miatt. A flamand turisztikai marketingszervezet, a Toerisme Vlaanderen honlapján részletesen foglalkozik a támadások kapcsán kialakult helyzettel. A frissülő utazási információk mellett hasznos tanácsokat ad a turisztikai vállalkozásoknak, hogyan nyugtassák meg a vendégeket, miként kezeljék a lemondásokat, hogy fogják meg a kiadásokat a nehéz időkben, milyen marketingfogásokkal éljenek, vagy éppen miket kerüljenek, sőt a leggyakoribb vendégkérdésekre angol sablonválaszokat is mellékelnek. A belga kormány a napokban jelentette be, hogy 66 millió eurót áldoz a brüsszeli gazdaság újjáélesztésére. A mentőöv részeként fokozzák a tömegközlekedés, a parkok és a rendezvények biztonságát és finanszírozási útmutatást, valamint hiteleket adnak a kis- és középvállalkozások számára. 100.000 eurót különítenek el arra a célra, hogy a szállodákban ingyenes bérletet igényelhessenek a turisták a közösségi közlekedésre.

Részlegesen megnyitották a brüsszeli nemzetközi repülőtér indulási csarnokát

Vasárnap délután három, hétfőtől pedig már huszonöt légitársaság utasai használhatják az indulási csarnokot. A vállalat tájékoztatása szerint a robbantások következtében jelentősen megrongálódott csarnok teljes újranyitása júniusban várható.

A Zaventem repülőteret április elején részleges újranyitották, és jelenleg korábbi kapacitása 80 százalékával üzemel.

A két helyszínen - a repülőtéren és a metróban - végrehajtott brüsszeli terrortámadásokban legalább harminckét ember életét vesztette.

Zaventem Európa egyik legnagyobb repülőtere: évente 23,5 millió utast szolgál ki, valamint 489 ezer tonna teherszállítmány halad át rajta. Hetvenhét különböző légitársasággal 226 úti cél érhető el az Európai Unió és a NATO székhelyének is otthont adó belga főváros nemzetközi repülőteréről. (MTI)


Téli turizmus hóbiztos helyeken: francia síterepek bemutatkozása Budapesten

Téli turizmus hóbiztos helyeken: francia síterepek bemutatkozása Budapesten 

Május 20-án a budapesti Kozmo Hotel egy különleges turisztikai eseménynek adott otthont.
Egy török történelmi kisváros,  amelyet az új pápa is beírt a naptárába

Egy török történelmi kisváros, amelyet az új pápa is beírt a naptárába 

Pápai látogatásra készül a kereszténység egyik bölcsője.
A fiatal generáció utazási trendjei

A fiatal generáció utazási trendjei 

Nem helyszínt, hanem életérzést keresnek a fiatalok – egy friss felmérés szerint.
Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat

Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat 

A többség inkább spórol, de utazni mindenképp szeretne.
Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól

Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól 

Egyre több látogató visz haza szuvenírként a város történelmi burkolatából.
Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk

Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk 

Két nap egy zenével átitatott városban, ahol a múlt és a jelen összeforr, és ahol Mozart nélkül nincs élet.
Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában

Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában 

A Stretch elnevezésű szék a régiós elismerés kapujában – ugyanez a bútordarabot tavaly a Red Dot Awardon is díjazták.
Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten

Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten 

Személyes kapcsolatépítés, naprakész információk, álomvideók.
Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények  – vár a pozsonyi nyár

Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények – vár a pozsonyi nyár 

Pozsony és környéke idén nyáron is meglepetésekkel, élményekkel és felfedezésre váró kincsekkel csábítja az érdeklődőket.
Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin

Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin 

A madridi Prado múzeum leghíresebb festményeiből nyílt szabadtéri tárlat a valenciai régióban, a tavaly őszi áradások sújtotta 12 település utcáin.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.