AirBaltic-stratégia és a lett gasztronómia ízei Budapesten

Május 15-én a Lett Köztársaság Magyarországi Nagykövetségén tartott szakmai rendezvényen az airBaltic és Lettország turisztikai, gazdasági és légiközlekedési pozíciója került fókuszba a hazai kiutaztató irodák számára. A program két fő prezentációja mellett a lett gasztronómia bemutatása is hangsúlyos szerepet kapott, amely közvetlen élménnyel egészítette ki az országimázst.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A rendezvény első előadójaként Jurijs Pogrebņaks, a Lett Köztársaság Magyarországi nagykövete átfogó képet adott Lettország nemzetközi pozicionálásáról, különös tekintettel az ország gazdasági, technológiai és turisztikai irányaira.

Lettország modern arca

Előadásában hangsúlyozta, bár Lettország kis népességű ország, stratégiai földrajzi helyzetének és fejlett infrastruktúrájának köszönhetően jelentős szerepre törekszik az észak-európai és a balti régióban. Kiemelte, hogy az ország identitása szorosan kapcsolódik természeti erőforrásaihoz – területének több mint fele erdőborítottságú –, valamint kulturális örökségéhez és innovációs törekvéseihez.

Jurijs Pogrebņaks
Jurijs Pogrebņaks
Fotó: Vágó Ágnes

A nagykövet külön kitért Lettország nemzetközi szinten is ismert kreatív és technológiai megoldásaira, többek között olyan lett származású szakembereket említett, akik világszinten meghatározó innovációkhoz kapcsolódtak. Ez erősítette azt az üzenetet, hogy az ország mérete ellenére jelentős szellemi és technológiai potenciállal rendelkezik.

Gazdasági szempontból Lettország stabil növekedési pályát mutat, különösen a külföldi befektetések, az IT-szektor és a digitális technológiák területén. Elhangzott, hogy az ország erőse fókuszál a mesterséges intelligencia, a kvantumtechnológia és a fenntartható fejlesztések irányába.

Riga
Riga
Fotó: DepositPhotos.com

A jövőbeni fejlesztések közül a nagykövet megemlítette a Rail Baltica gyorsvasút-projektet, a tengeri szélerőműparkokat, valamint a NATO egyik legnagyobb európai kiképzőbázisának fejlesztését. Ezek a projektek jól mutatják Lettország kettős törekvését: egyszerre kíván regionális logisztikai csomóponttá és technológiai innovációs központtá válni.

AirBaltic stratégia és hálózatfejlesztés

Ezt követően Wiener Krisztina, az airBaltic GSA Hungary sales managere a légitársaság aktuális stratégiai irányait, fejlesztéseit és magyar piaci relevanciáját mutatta be.

Wiener Krisztina
Wiener Krisztina
Fotó: airBaltic

Előadásának egyik központi eleme az airBaltic pozicionálása volt, mint „hibrid légitársaság”, amely rugalmas termékstruktúrával működik, alapcsomagokra építve, kiegészítő szolgáltatásokkal bővíthető ajánlatokkal. Ez a modell jól illeszkedik a modern utazói igényekhez, különösen a rövid- és középtávú európai útvonalakon.

A légitársaság az elmúlt évben több szakmai elismerést is kapott, köztük 5 csillagos minősítést és kiemelt helyezést a preferált légitársaságok rangsorában, amely a márka növekvő nemzetközi reputációját jelzi. A fenntarthatósági törekvések szintén hangsúlyos szerepet kaptak: az Airbus A220-300 flottára épülő működés jelentősen csökkenti a környezeti terhelést, miközben egységes üzemeltetési és képzési előnyöket biztosít.

A technológiai fejlesztések közül kiemelésre került a fedélzeti internetkapcsolat (Starlink-alapú rendszer), valamint az új mobilalkalmazás bevezetése, amely a digitális utasélmény további fejlesztését szolgálja.


Fotó: airBaltic

A flotta jelenleg 54 darab Airbus A220-300 típusú repülőgépből áll, 3-2-es üléselrendezéssel, mintegy 150 férőhelyes kapacitással, amely üzleti és turista osztályt is kínál. A vállalat rigai központja mellett Vilnius és Tallinn is fontos bázisként működik.

A hálózatbővítés kapcsán több új járat is bejelentésre került, köztük Vilnius–Zürich, Riga–Göteborg és Riga–Varsó útvonalak. A Budapest–Riga járat különösen fontos szerepet kap: a nyári menetrendben heti négy járattal üzemel, mintegy kétórás repülési idővel, amely ideális hétvégi városlátogatásokhoz is.

A régiós kapcsolatok erősítését szolgálják a Bécsből induló magas frekvenciájú járatok Riga és Tallinn irányába, amelyek tovább növelik a balti régió elérhetőségét Közép-Európából.

A légitársaság képviselője kitért az airBaltic ügyfélközpontú szolgáltatásaira is, például a kutyabarát utazási lehetőségekre (8 kg súlyig a fedélzeten, azon felül csomagtérben), egyedül utazó gyerekek kíséretére valamint a saját törzsutasprogramra és az NDC (New Distribution Capability) rendszer alkalmazására, amely a digitális értékesítési csatornák modernizálását támogatja. 

Lett gasztronómiai bemutató – élményalapú zárás

A szakmai programot egy gasztronómiai bemutató és kóstoló zárta, amely autentikus lett ételeken keresztül adott kulturális kitekintést. A résztvevők többek között fekete kenyeret, édes és sós kenyérvariációkat, sült hagymát, valamint a hagyományos pelēkie zirņi ar speķit (szürkeborsó sonkával) fogást is kóstolhatták, amely a lett konyha egyik ikonikus eleme.


Fotó: DepositPhotos.com

A gasztronómiai zárórész jól kiegészítette a szakmai előadásokat, és ilyen módon is bemutatta Lettország turisztikai vonzerejét, különösen a rövid városlátogatások és kulturális utazások szempontjából.

A szakmai esemény előadói (b-j): Wiener Krisztina, Jurijs Pogrebņaks, Maija Bišofa és Marta Folkname
A szakmai esemény előadói (b-j): Wiener Krisztina, Jurijs Pogrebņaks, Maija Bišofa és Marta Folkname
Fotó: Vágó Ágnes

 

 


Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken

Füstmentesít Spanyolország : új rendszabály a strandokon, vendéglátóhelyeken 

Strandokon és vendéglátóhelyi teraszokon is tilos lesz a dohányzás.
Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre

Várják a nevezéseket a GreenWorking Awards 2026 nemzetközi versenyre 

Ingyen nevezhetnek a turisztikai kommunikáció és az audiovizuális produkciók.
Párizs egyik legnagyobb fesztiválja idén csupa zene

Párizs egyik legnagyobb fesztiválja idén csupa zene 

Októberben jön a Montmartre-i szüreti ünnep.
Üzbegisztán belehúzott – felszálló ágban a turizmus

Üzbegisztán belehúzott – felszálló ágban a turizmus 

2026 első hat hónapjában az ország több mint 6,5 millió külföldi látogatót fogadott, ami közel 25 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Szárnyal Pozsony turizmusa

Szárnyal Pozsony turizmusa 

Minden eddiginél több vendégéjszakát regisztráltak.
A hegy, amely ismét nemet mondott – Klein Dávid és a befejezetlen nyolcezresek története

A hegy, amely ismét nemet mondott – Klein Dávid és a befejezetlen nyolcezresek története 

Vannak olyan magaslatok, amelyeket nem a csúcs, hanem egy-egy visszafordulás tesz emlékezetessé.
Van egy tippünk, hova meneküljön hőkupola idején

Van egy tippünk, hova meneküljön hőkupola idején 

Akinek elege van a fullasztó 40 fokból, és szereti az északi romantikát, annak a lengyel tengerpart kiváló célpont.
Tíz meglepő tény Pompejiről, amelyről eddig nem is tudtunk

Tíz meglepő tény Pompejiről, amelyről eddig nem is tudtunk 

A Vezúv közelében fekvő Pompeji a világ egyik legismertebb régészeti lelőhelye, mégis közel kétezer évvel a tragédia után is tartogat meglepetéseket.
Megnyitotta első romániai irodáját a TUI

Megnyitotta első romániai irodáját a TUI 

Az utazási szolgáltató az év elején lépett be a román piacra, ahol mostanáig partnerek és online platformja révén volt jelen.
Lezárták Szlovénia legnépszerűbb strandját

Lezárták Szlovénia legnépszerűbb strandját 

Piran önkormányzatának közlése szerint a szennyezés csütörtök reggel történt.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.