Átvilágítást sürgetnek az utcára került Thomas Cook dolgozók

A szigetországban 9 ezer egykori Thomas Cook alkalmazott várta hétfőn a fizetését, ám a vállalat felszámolása miatt az nem érkezett meg – írja a BBC.

Tucatnyi volt Thomas Cook alkalmazott indított petíciót, amit közel 50 ezren alá is írtak, és amelyben magyarázatot követelnek a cég összeomlásával kapcsolatban, valamint pénzügyi vizsgálatot sürgetnek. Ezek az emberek állítólag a legjobbak abban, amit csinálnak, mégis cserbenhagytak bennünket. Válaszokra van szükségünk, valamint az illetékesek felelősségre vonására" – nyilatkozta Abi Anderson, aki 23 évig dolgozott a cégnél légiutas-kísérőként. Al White, korábbi alkalmazott, frusztrációját fejezte ki amiatt, hogy a Thomas Cook vezetője, Peter Fankhauser 8,3 millió font fizetést kapott az elmúlt években.

A Thomas Cook összeomlása pusztító volt azok számára, akik elveszítették munkájukat vagy tönkrement a pihenésük, a kormány pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy támogassa őket" – olvasható a brit kormány nyilatkozatában. A cég munkatársainak azt javasolták, hogy fizetésükkel és az elbocsátásokkal kapcsolatban az Insolvency Service's Redundancy Payment Service (RPS) fizetésképtelenségi szolgálathoz forduljanak, ahol a követelések kézhezvételétől számított 14 napon belül kifizetik az igényeket, de különleges intézkedésekkel igyekeznek ezt az időt lerövidíteni.

Forrás: Origo.hu


Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos Roxy Rooftop bárjában tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .
Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében

Proko Travel: felajánlás Parajd megmentése érdekében 

Az utazási iroda 200 ezer forinttal támogatja a parajdi közösséget a sóbánya tragédiája után.
„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?”

„Mi ez itt? Egy kristályokkal kirakott műremek? Mi lenne, ha ráülnék?” 

Egy fotó kedvéért egy turista ráült egy több ezer Swarovski kristállyal borított székre, és szó szerint összezúzta a nagy értékű műalkotást.
Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen

Dél-európai tüntetéshullám a tömegturizmus ellen 

Ezrek tüntettek a tömegturizmus ellen Dél-Európa több városában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.