Javult a vízminőség az EU fürdőhelyein

Az Európai Unió fürdőhelyeinek vízminősége szinte kivétel nélkül megfelel az előírásoknak, sőt a 22 ezer vizsgált strand és fürdő túlnyomó többsége kitűnő minősítést - közölte az Európai Környezetvédelmi Ügynökségre hivatkozva kedden az Európai Bizottság.

A minimális vízminőségi követelményeket a fürdőzőhelyek 95 százaléka teljesítette, a kitűnő jelzőt pedig a strandok és fürdők 83 százaléka érdemelte ki, ami 3 százalékpontos emelkedés az egy évvel korábbi állapotokhoz képest.

Fürdővízminőség szempontjából Ciprus és Luxemburg az Európai Unió mintaállama, ahol kivétel nélkül minden létesítmény megkapta a kitűnő minősítést. Máltán 99, Horvátországban 95, Görögországban 93 százalékos a kitűnő vízminőségű strandok aránya. Ebben a rangsorban Észtország a sereghajtó, ahol viszont a legtöbb olyan strandot találták, ahol a víz minősége kívánnivalót hagy maga után, és a gyenge minősítést kapta: az észt fürdőhelyek 6 százaléka került ebbe a kategóriába. Hollandiában 5, Belgiumban 4 százalék azoknak a strandoknak az aránya, ahol a víz minősége elmarad a kívánalmaktól.

Svájcot és Albániát is bevonták

A vizsgálatok az Európai Unió mellett Svájc és idén első alkalommal Albánia fürdőhelyeire is kiterjednek, a hatóságok pedig két olyan baktériumtípus jelenlétét vizsgálják, amelyek szennyvízből vagy állati ürülékből kerülhetnek a vízbe, és rosszullétet okozhatnak. A környezetszennyezésből vagy szemetelésből fakadó hatásokat ez a vizsgálat nem veszi figyelembe.

A jelentésből az is kiderül, hogy Magyarországon 241 fürdőhelyet vizsgáltak, amelyek közül 67,2 százalékról sikerült megállapítani, hogy vízminőség szempontjából teljesíti a minimumkövetelményeket, s csak 1,7 százalék kapott gyenge minősítést. A magyar strandok, fürdők 53,1 százalékában találták kiválónak a víz minőségét, míg viszonylag magas azon fürdőhelyek aránya, 30 százaléknál is nagyobb, amelyeket nem sikerül osztályozni, mert például nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű vízminta.

Forrás: MTI


Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa

EIU-index: már nem Bécs a világ legélhetőbb városa 

A képen látható, mely város vette át a helyét. És nemcsak Bécs, hanem Calgary és más városok is lejjebb csúsztak az idei listán. Budapest nem szerepel a Top 10 között.
Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár

Szabadság, zene, művészet – nyáron vár Temesvár 

Érkezik az Art Encounters Biennálé és a JazzX Festival .

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.