A meteorológiai szolgálat szerint szombattól hétfő reggelig a februárban megszokott havi csapadékmennyiség 122 százaléka hullott le, ami esőben mérve 44 milliméternek felelne meg. A kidőlő fák - Moszkvában több mint kétezer ilyet számoltak meg - és villanyoszlopok egy ember halálát okozták, további négyet pedig megsebesítettek. A koccanásos balesetek száma százakban volt mérhető. A városi hatóságok hétfőn arra kérték az autósokat, hogy vegyék igénybe a tömegközlekedést.
A hótorlaszok eltakarításán 15,5 ezer takarító eszköz és 4 ezer teherautó dolgozik megállás nélkül. A munkálatokba bekapcsolódtak a hadsereg egységei is. A főbb útvonalak járhatók és a repülőtereken is normalizálódik lassan a helyzet, miután szombaton 102, vasárnap pedig 220 járatot kellett késleltetni vagy törölni. Szergej Szobjanyin polgármester közölte, hogy a nap folyamán az iskolalátogatás nem kötelező.
„Az évszázad hóesése” Moszkvában
Noha a havazás nem állt el teljesen, hétfőn normalizálódni kezdett a helyzet Moszkva közútjain és repülőterein "az évszázad hóesése" után.

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka
A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.

Tűzvész Splitnél – videóval
A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira
Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán
Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.

Retro fesztivál Opatijában
Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában
Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett
Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?
Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok
Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás
A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.