Az ezüst városát bevették a külföldi turisták

Ebben a csehországi városban a középkorban ezüstöt bányásztak és pénzt is vertek. Kutná Hora akkoriban a főváros Prága mellett, a leggazdagabb településének számított. Ma már azonban inkább csak a nagy számban érkező turistáknak idézik fel a hajdani szép napok eseményeit. 

Kutná Hora megőrizte a régi kedves báját. A város ugyan a századok során sokat változott, de a belseje ma is középkori hangulatot áraszt. Ennek köszönhetően Csehországban nemcsak az ezüst városának, hanem nemzeti kincsnek is nevezik.

Az egykori gazdagságának emlékét a különleges épületek és a templomok őrzik a mának. 1996 óta pedig az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. 

Az idegenforgalomra alapozzák a jövőt

Ez a város a sokszínű és a történelmi múltú látnivalóit szinte tálcán kínálja a turistáknak. A sokak által kedvelt Kutná Hora - amely mindössze húszezer lakosú település - az elmúlt évtizedekben is megmaradt egy viszonylag nyugalmas városnak, ahol napjainkban az idegenforgalomra alapozzák a jövőt.

A város értékeinek felfedezése nagy élményt jelentett. Elsősorban a Szent Borbála katedrális, amely itt a legnagyobb műemlék. A templom előterét magával ragadó, gondozott park díszíti. A katedrálist a bányászok védőszentjéről Szent Borbáláról nevezték el. Ez a pompás nagytemplom ma is a város valamikori hatalmát és gazdaságát jelképezi.

A monumentális épületet öt évszázadon keresztül formálták és csak 1905-ben készült el. A létrehozása a kor legnevesebb mestereit is komoly próbára késztette. A főtemplom belseje is pompázatos, amelyet gótikus és reneszánsz festményekkel díszítettek. De több alkotás az egykori ezüst bányászokat örökítette meg munka közben.

Innen csupán néhány lépésnyi távolságra fedeztük fel a barokk stílusban épített egykori jezsuita kolostort. Tovább haladva láttuk a valamikor Itáliából Kutná Horára telepített bányászok tiszteletére olasz udvart, ahol eredetileg pénzverde működött itt, ma viszont múzeum, ahol a pénzkészítés folyamatát ismerhetik meg az érdeklődők.

Múzeum, amely a nemes fémről szól

Egyébként a cseh építészet szempontjából is meghatározó volt a városban ma is látható Kőház létrehozása, amely külön érdekesség. Napjainkban az egyedüli fennmaradt példája a településen a késő-gótikus stílusban épített nemesi házaknak.

A homlokzatán látványos szoborkompozíciók láthatók. Kiemelkedő látványosság még a városban található ezüst múzeum is. A kiállításán nemcsak a nemes fém bányászatáról, a kitermelésről, hanem a feldolgozásról is sok mindent megtudhatnak a látogatók.

A múzeum legizgalmasabb része Kutná Hora földalatti világát mutatja be.
A városban élt egykori német közösség építtette az egytornyú Szent Jakab templomot. Ennek az az érdekessége, hogy eredetileg két tornyúra tervezték. Ám a katolikus templom alatt húzódó bányajáratok miatt módosítani kellett a tervet és csak egy tornyúra építették.

Ami Kutná Horát a turisták körében igazán ismertté tette, az a Mindenszentek, vagy a népszerű nevén emlegetett Csontkápolna. Ennek a teljes alagsori berendezését csontokból állították össze, ezzel is emlékeztetve, hogy az emberi élet mulandó.

A garast Európa-szerte kedvelték

A valamikori Cseh Királyság kincstáraként is számontartott Kutná Horában olyan garast vertek amely Európa-szerte közkedvelt fizetőeszköz volt. A város, a története során több király székhelyeként is szolgált.

Ma viszont nyugodt és viszonylag csendes ez a turisták által kedvelt település, amelyet évente több tízezer látogató keres fel. A cseheken kívül, magyar, szlovák, német, francia és kínai érdeklődők sora érkezik ide, hogy megismerkedjen az egykori fényes polgári város történetével és a látványosságaival. Érdemes jó nagyot barangolni ezen a világörökségi listán szereplő cseh településen.


Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel

Üzleti tárgyalás a síneken – különvonattal Kassára a MICE Express-szel 

Ilyen még nem volt, pedig zseniális ötlet: üzleti találkozó a síneken!
Thaiföld szigorít a vízummentességen

Thaiföld szigorít a vízummentességen 

Egyre több külföldi végez illegális munkát vagy üzleti tevékenységet turistaként bejelentkezve.
Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar

Csalódást keltő turistalátványosságok – van köztük magyar 

Egy friss kutatás szerint a világ legelismertebb turistalátványosságai közül több is messze elmarad a látogatók elvárásaitól.
Illegális turisztikai apartmanok Madridban

Illegális turisztikai apartmanok Madridban 

A szaktárca vizsgálata szerint a különböző online platformokon 16 335 apartmant hirdetnek turisztikai céllal, de csak 1131 rendelkezik engedéllyel.
Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában?

Mi a közös pont a Maldív-szigetek és Szoboszlai Dominik csapatában? 

A Visit Maldives beszállt a az elitfutball világába.
Napi látogatói limit Comino szigetén

Napi látogatói limit Comino szigetén 

Málta apró szigete, Comino már jó ideje a túlturizmus áldozata. A hatóságok most lépnek az ügyben.
A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást

A macska, „aki” megmentett egy japán vasútállomást 

2007-ben a Wakayama Vasúttársaság vezetői úgy döntöttek, hogy egy macskát neveznek ki a Kishi állomás segédállomásfőnökévé, amely zseniális üzleti húzásnak bizonyult.
Életre szóló kaland Új-Zélandon

Életre szóló kaland Új-Zélandon 

A pályázatok benyújtására idén áprilisban nyílik ismét lehetőség.
Íme, Linz új jövőstratégiája

Íme, Linz új jövőstratégiája 

Take a RISK, visit LINZ: kockázatvállalás és jövőformálás a turizmusban.
Dachstein és Salzkammergut bemutatkozott Budapesten

Dachstein és Salzkammergut bemutatkozott Budapesten 

Turizmus egész évben: túrázás, kerékpározás és természet a Salzkammerguti régióban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.