Az olajfát választották a sós víz helyett

A finomhomokos, tiszta tengerpart, az apró, romantikus szigetek, az illatos vadon növő fűszernövények, a narancs- és olajfaligetek varázslatos díszletei rengeteg felfedezetlen látnivalót rejtenek a Peloponnészoszi-félszigeten.

Nemrégiben azt kérdezte egy ismerősöm hogy adjak tanácsot, hova menjen idén a család tengerparti nyaralásra, ahol homokos a part. Nekem rögtön Görögország jutott eszembe, mire rávágta, hogy az nem jó, mert ott most menekültek vannak. Pont jókor jött ez az út, ahol személyesen is meggyőződhettem róla, hogy bizony itt menekülteknek nyoma sincs, legalábbis a turisták által látogatott helyeken. A közlekedés egyszerű, az árak kedvezőek, a homokos tengerpart pedig nem is kérdés. Azonban arról álmodni sem mertem, hogy milyen csodákat rejteget még ezen kívül a Peloponnészoszi-félsziget.

Az évente 14 milliós forgalmat bonyolító athéni repülőtér kiváló összeköttetésben van a mindössze 30 kilométerre fekvő fővárossal. A 2004-es Olimpiára épült utakon elővárosi busszal, vasúttal és metróval is gyorsan a városközpontba juthatunk.

Mesél az Akropolisz

A hét hegyben bővelkedő Athén elsősorban ikonikus jelképeiről, az évente 1 millió látogatót fogadó Akropoliszról, a fegyverforgató Pallasz Athéné templomáról, a Parthenónról, a győzelem istennőjének, Niké-nek a templomáról vagy az Erechteion templomáról ismert az oszlopokat tartó kariatidákkal. Ez utóbbi hölgyek eredetiben egyébként a szomszédos, 2001-ben épült Új Akropolisz Múzeumban találhatók, ahová nemcsak a lenyűgöző emlékek miatt érdemes betérni, de remek a múzeum éttermének konyhája is.

 Az olajfa lett a nyerő

Az Akropoliszon (azaz a város tetején) mesélte el idegenvezetőnk Poszeidón és Athéné istennő csatáját is, melynek során az isteneknek meg kellett egymással küzdeniük az athéni területekért. A legenda szerint Poszeidon, a tenger istene háromágú szigonyával megütötte a sziklát, melyből egy forrás fakadt. A lakók ugyan megörültek a víznek, ám amikor kiderült hogy a víz sós, inkább Athéné ajándékát, az olajfát választották, mely ételt, olajat és faanyagot is nyújtott a város lakóinak és a várost róla nevezték el. Az istenek versengését mutatja be a nyugati timpanon, melyet szintén az Új Akropolisz Múzeumban láthatunk.

Athén látnivalói gyalogosan is könnyen megközelíthetők, a Sintagma térről szinte minden percek alatt elérhető.

A filozófiai, társadalmi, politikai és kereskedelmi élet ókori központja, az Agora

A hangulatos bárokkal, éttermekkel teli középkori városrész a Plaka és a Monastiraki szinte kötelező látnivalók.

A helyiek nyüzsögnek a hal-, zöldség- és régiségpiacokon, imádják a hasznos (és haszontalan) holmikat.

Az athéniak még a városkép állandó részét képező színes grafittikre is nagyon büszkék, itt ugyanis mindent szabad a falakra festeni, s úgy vélik ez még külön attrakció is a turistáknak.

A finomhomokos, tiszta tengerpart, az apró romantikus szigetek, illatos vadon nőtt fűszernövények, narancs- és olajfaligetek varázslatos díszletei rengeteg olyan attrakciót rejtenek, melyek még felfedezetlenek a magyar utazók által.

A kor technikai csúcsteljesítménye: a Korintoszi csatorna

Mit meg nem adtak volna egykor ezért a csatornáért! A keskeny földszoros a kezdetektől fogva akadályozta a hellén hajózást és óriási kerülőre kényszerítette az Adriai- és a Földközi-tenger hajósait. A csatorna megépítését többször elhatározták, de végül csak a 18. század végén valósították meg, méghozzá magyar mérnökök, Türr István és Gester Béla tervei alapján.

 A világ első stadionja

A félsziget zsong a több ezer éves történelmi emlékektől, Athéntől csak pár óra utazás és a világörökség részét képező, még ma is működő legnagyobb (12 ezer fő befogadására is képes) ókori színházban, Epidauroszban vagy a világ első stadionjánál találjuk magunkat. A teátrum akusztikáját úgy tervezték, hogy bármely részéről tökéletesen lehessen hallani azt, ami a színpadon történik.

Az epidauroszi nyári fesztivál alkalmával június végétől augusztus végéig a görög drámák számos kincsével találkozhatunk. A majd 200 méter hosszú és viszonylag keskeny stadion a négyévenként megrendezett sportesemények színhelye volt. Az ókorban azonban még csak férfiak versenyeztek, azok is 'gymnós', tehát meztelenül, gimnázium szavunk is innen származik, mely eredetileg olyan helyet jelöl, ahol a testgyakorlást végezték.

 

Miért a tekergő kígyó a gyógyszerészek szimbóluma?

Volt itt ókori gyógyászati központ is, ahol a legenda szerint Apollón fia, Asclépios, a gyógyászat istene - akit mindig a botjára tekeredő kígyóval ábrázoltak - csodákat tett a messziről jött betegekkel, gyógyított növényekkel, levegővel, vízzel, masszázzsal, lelki gyógyászat de még  sebészet is működött, melynek széles eszköztára is előkerült az ásatások során. A várost a körülötte lévő területtel együtt Epidauriának hívták.

A mükénéi civilizáció központja

A Peloponnészosz már a történelem előtti idők óta lakott terület. A mükénéi civilizáció központja, Mükéne is itt terült el: az időszámításunk előtti 13. századból származó sírhely, egy 1020 tonnás kőboltív és az i.e.14. századi Oroszlánkapu a legrégebbi emlékek a térségben. Az 1800-as évek végén a német Schliemann ásatásai, majd az azt követő régészeti munkálatok során a térségből előkerült sírok, csontvázak és meghökkentő tömegű kincsek igazolják Mükéné mesébe illő gazdagságát és hatalmát, melyet Homérosz is megénekelt az Iliaszban.

 

Nafplion, a görögök Balatonja

A velenceiek által épített Palamidi vár büszkén terül el a 16 ezer lakosú, festői szépségű tengerparti város történelmi negyedében, mely egykor Görögország fővárosa volt. Nagyon sok görög utazik ide rövid nyaralásra, melyről a hangulatos hétvégi házak gondoskodnak. Az Argoliszi-öbölben fekvő város szűk mediterrán utcácskáival, kis üzleteivel és a történelmi múzeummal több napos időtöltést kínál. Agamemnon arany halotti maszkja, az isteneket emberi tulajdonságokkal ábrázoló antropomorf figurák, aranyékszerek, csontvázak, üvegedények és amforák kerültek elő az ásatások során.

A napsütéses tengerparti kikötőben pedig tavernák sora kínálja a salátákban, mártásokban és tengeri herkentyűkben bővelkedő mezéket, melyeket mindig az egyszerűen elkészített ízletes halételek követnek.

Tolo: ideális tengerparti pihenés

A kis halászfaluból 14 ezres várossá nőtt Tolóban pedig minden megtalálható, amit a nap, a tenger és a homokos part szerelmesei kívánhatnak. A tenger csak lassan mélyül, ezért fázni szinte lehetetlen benne, könnyedén magunk is kihajózhatunk a környező kis szigetekre. A helyiek szervezésében lehet narancs- és olívafarmot látogatni, de az idei szezonban kezdődik egy izgalmas ásatási játék is, melyhez bármikor lehet csatlakozni.

A helyi kis tavernákban estére a szakácsok elkészítik a friss reggeli fogást, mely egyenesen a kikötőből érkezik. Kalamári, polip, rákocskák és különféle halak kerülnek az étlapra, de nem maradhat el a bőséges feta vagy mozeralla sajtos paradicsomos zöldsaláta, vagy a híres tzatziki, de az olíva mártás és a halikrából készült ízletes taramas szósz sem. A vissza nem térő hangulatról pedig élő görög hagyományok, a buzuki romantikus húrjai és a szirtaki vérpezsdítő ritmusa gondoskodnak.

A zöld olíva értékesebb

A Melas családi olíva manufaktúrában olyan szertartása van az olívaolajkóstolásnak, mint nálunk egy profi borkóstolónak. Októbertől januárig érik a bogyó, miután kézzel leszedik, megtisztítják, megmossák és össztörik, majd hidegen (25-27 fokon) sajtolják, maximum 1 évig rozsdamentes acélhordókban tárolják és csomagolják. Több mint 3 kiló olívából 1 liter tiszta olaj készül, és azt is megtudtuk, hogy a decemberben szüretelt zöld olívák mennyisége ugyan kevesebb, de jóval magasabb az értékes polifenol tartalmuk, és sokkal intenzívebb az ízük, mint a később leszedett feketéknek.

Herkules vére: a helyi bikavér

Borokból sem szűkölködnek errefelé. Az egyik jellegzetes, régi helyi fajta az agiorgitico, mely Herkules véreként is ismert. Népszerű a moscofilero szőlő is, melyből fehér bor készül. Az ínyencek feltétlenül menjenek el egy profi pincészetbe, mint amilyen a Skouras, melynek díjnyertes borai Görögország határain túl is ismertek. A pincemester szerint a Peloponnészoszi-félsziget mikroklímája a nyerő, hiszen hegyek, völgyek, tenger és napsütés, a páratartalom és a talaj tökéletes összjátéka jelenik meg a helyi borok ízvilágában.

Hasznos tippek utazóknak

Szállások

Athén belvárosában: Hotel Arion Athens

Tolóban: Hotel John & George, e mail: [email protected]

Közlekedés a Peloponnészoszon belül:

Zafiris Tours, e mail: [email protected]

Jó éttermek Tolóban:

Maria’s Restaurant, e mail: [email protected]

Leimonia Restaurant, e mail: [email protected]

Steki Taverna, e mail: [email protected]

 

Forrás: Vendég&Hotel Online


Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok

Nyári vendégérkezések számai - elégedettek lehetnek az osztrákok 

Ígéretesen alakul az idei turisztikai év Ausztriában, a nyári statisztika is ezt támasztja alá.
Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról

Hivatalos tájékoztatás Kongóról és Algériáról 

Módosítás történt Kongó Demokratikus Köztársaság utazásra nem javasolt területeiben, Algéria is új biztonsági kategóriába került át.
Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla

Bővült az utasbiztosítások palettája - csak kevesen tudnak róla 

Már külföldi fizikai munkára is kiterjeszthető az idehaza megköthető utasbiztosítás.
Az Uber szintet lépett Horvátországban

Az Uber szintet lépett Horvátországban 

Múlt héttől új szolgáltatás érhető el Zágrábban, amely lehetővé teszi az Uber-felhasználók számára, hogy kedvencükkel utazhassanak.
Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál

Top 10 legnépszerűbb úti cél ennél az utazási irodánál 

2024 nyarán Törökország volt a legnépszerűbb úti cél, a távoli célállomások között Dubai és a Maldív-szigetek voltak az élen.
A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak

A város, amelyet egykor Abbáziának hívtak 

A két név ugyanazt a várost takarja: Opatija korábban Abbáziaként volt ismert. Opatija Horvátország vezető turisztikai desztinációja.
Növekedésben a Mount Everest

Növekedésben a Mount Everest 

A folyóerózió felfelé tolta a hegyet, és az elmúlt 89 000 év során további 15-50 méterrel növelte a magasságát.
Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt

Az olvadó gleccserek átrajzolják a svájci-olasz határt 

A határok tisztázása mindkét ország számára segít meghatározni, mely természeti területek fenntartásáért felelősek.
Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport

Bevásárolt Ausztriában ez a hazai cégcsoport 

Az alsó-ausztriai szálláshelyekkel együtt a cégcsoport kínálata 22 hazai és 12 határon túli szállodára, valamint rendezvényhelyszínre bővült.
Új Hampton by Hilton ház Erdélyben

Új Hampton by Hilton ház Erdélyben 

A kolozsvári cég már tavaly bejelentette az együttműködést a nemzetközi szállodalánccal, ám az eredetileg 2025-re bejelentett beruházás egy évvel később készül el.

Interjú

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.
Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket

Rodrigo Tellez Acosta: Szeretem a meglepetéseket 

Senior Interior designer a Lissoni Associati-nál. A Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének tagja.