Az osztrák horeca-szektor készen áll a nyitásra

Az osztrák vendéglősök és fogadósok készen állnak a május 19-ei nyitásra - jelentette ki Sebastian Kurz kancellár hétfőn az alsó-ausztria Mauerbach településen Johanna Mikl-Leitner tartományi vezetővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

A kancellár elmondta, hogy Ausztria-szerte csökken a koronavírusos új megbetegedések száma, és ezzel párhuzamosan növekszik a beoltottaké. "E két örvendetes tény megerősíti a kormány korábbi döntését, miszerint szerdán az összes tartományban biztonsággal kinyithatnak az éttermek, hotelek, kulturális és sportlétesítmények" - tette hozzá. "A lemondások, korlátozások és veszteségek hosszú és embert próbáló időszaka után végre pozitívan tekinthetünk előre, és az oltások előrehaladásával a nyár folyamán fokozatosan leépíthetjük a még meglévő óvintézkedéseket" - fogalmazott a kancellár.

Johanna Mikl-Leitner alsó-ausztriai tartományfőnök elmondta, hogy a szállodai és éttermi foglalások mutatják, mekkora örömmel és várakozással készülnek az emberek a nyitásra. Hangsúlyozta: a vendéglősök és fogadósok a teljes zárlat ideje alatt sem tétlenkedtek, állami és tartományi támogatással átépítéseket, bővítéseket és felújításokat végeztek, hogy a lehető legszínvonalasabb minőséggel nyithassák meg újra kapuikat a vendégek előtt. A tartományi vezető kitért arra is, hogy jelenleg a legfontosabb, hogy mind az étterem- és szállodatulajdonosok, mind a vendégek betartsák a járványügyi óvintézkedéseket.

Felhívta a figyelmet, hogy akit még nem oltottak be, és igénybe kívánja venni ezeket a szolgáltatásokat, lehetőleg a kialakított tesztutcákat használja ingyenes koronavírus-szűrésre, és csak kivételes esetben terhelje ilyen igénnyel az amúgy is plusz feladatok előtt álló vendéglősöket. Ausztriában az elmúlt napokban látványosan javultak a járványügyi mutatók, mind az új megbetegedések, mind a kórházban, illetve intenzív osztályokon ápoltak száma csökkenő tendenciát mutat. Az elmúlt 24 órában 476 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 637 573 pozitív esetet regisztráltak.


Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka

Midsommer, avagy egy varázslatos svédországi éjszaka 

A nyári napforduló a svédek második legnagyobb ünnepe, az éj ilyenkor a hagyományok szerint tele van varázslattal.
Tűzvész Splitnél – videóval

Tűzvész Splitnél – videóval 

A tűzoltók egyelőre nem tudják megfékezni a lángokat.
Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira

Ausztria újra felfedezve – Sport, ízek és élmények karnyújtásnyira 

Ausztria 2025-ben is izgalmas célpont a magyar utazók számára.
Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán

Zseniális ötlet Bécs turizmusáért felelőseitől: új sétaútvonal egy ikonikus film nyomán 

Különleges új sétaprogram az osztrák fővárosban.
Retro fesztivál Opatijában

Retro fesztivál Opatijában 

Június 26-28. között Opatija a retro szórakozás fővárosává válik.
Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában

Már csak ez hiányzott: fertőző, ragályos kór jelent meg Romániában 

Első ízben mutatták ki a juhhimlőt (variola ovina) a helyi illetékes hatóságok.
Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett

Napfényes ANTOR szezonnyitó a város felett 

Június 17-én a belvárosi Pullmann Hotel hangulatos rendezvénytermében tartotta szezonnyitó eseményét öt Magyarországon működő nemzeti idegenforgalmi szervezet.
Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk?

Miért jönnek szívesen az osztrákok hozzánk? 

Az UniCredit Bank Austria idén is elkészítette a nyaralási euró számítását.
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok

Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok 

Idén minden második magyar készül külföldre utazni legalább egyszer. Az úti célok változatlanok, de egyre többe kerül a nyaralás.
Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás

Közzétette foglalási adatait az ALDI Utazás 

A számok átlagosan 33 százalékos utasszám-növekedést mutatnak.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.