Be kell zárniuk az éttermeknek Belgiumban

Az iskolák, az éjszakai klubok, a kávéházak és az éttermek is bezárnak péntek éjféltől Belgiumban az új típusú koronavírus terjedésnek megelőzése érdekében. Erről döntött rendkívül ülésén a belga nemzetbiztonsági tanács csütörtök éjjel.

Sophie Wilmes belga ügyvezető miniszterelnök tájékoztatása szerint minden szabadidős tevékenységet, legyen az sport, kulturális vagy ünnepi jellegű, méretétől, a résztvevők számától vagy jellegétől függetlenül, akár állami, akár magánrendezvény, törölni kell, vagy el kell halasztani. A szórakozóhelyeket, kávéházakat és éttermeket egyaránt be kell zárni. Rendes nyitva tartás szerint csak a gyógyszertárak és az élelmiszerüzletek maradhatnak nyitva. A többi üzlet kizárólag a hétközben lesz nyitva, hétvégén zárva kell tartaniuk. Az iskolák szintén bezárnak, az órákat nem tartják meg. Mindazonáltal meg kell szervezniük az ott-tartózkodást mindazon gyerekek számra, akiknek a szülei az egészségügy területén dolgoznak, és azoknak, akiknek a nagyszülőkön kívül más felügyeletet nem tudnak biztosítani. Az óvodákat a bezárás nem érinti - közölte.

Az egyedül élő időseket arra kérik, hogy maradjanak otthon, csak élelmiszer-vásárlás céljára mozduljanak ki, de csak csúcsidőn kívül. A munkáltatókat felszólították, hogy munkakezdés szempontjából legyenek rugalmasok, ezzel is csökkentve a közlekedés túlzsúfoltságát, valamint ösztönözzék a távmunkát. A tömegközlekedés továbbra is működni fog, de a miniszterelnök azt javasolta, hogy csak szükség esetén vegyék igénybe az emberek. A rendőrség ellenőrzi a rendelkezések betartását, és adminisztratív eszközökkel kényszeríti ki végrehajtásukat - közölte Wilmes. A rendelkezések péntek éjféltől április 3-ig, a húsvéti szünetet megelőző péntekig maradnak érvényben - mondta az ügyvezető miniszterelnök. Csütörtökön 76 új koronavírus-fertőzést regisztráltak, ezzel 399-re emelkedett a fertőzöttek száma Belgiumban. Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű régiójában 66 új esetet, Brüsszelben hármat, Vallóniában, az ország déli, francia nyelvű részében pedig 16 új esetet diagnosztizáltak. Az országban három ember halt meg koronavírus-fertőzésben.

Forrás: MTI


Egy török történelmi kisváros,  amelyet az új pápa is beírt a naptárába

Egy török történelmi kisváros, amelyet az új pápa is beírt a naptárába 

Pápai látogatásra készül a kereszténység egyik bölcsője.
A fiatal generáció utazási trendjei

A fiatal generáció utazási trendjei 

Nem helyszínt, hanem életérzést keresnek a fiatalok – egy friss felmérés szerint.
Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat

Osztrák autóklub: a nyaralástól a drágulás sem riasztja vissza az osztrákokat 

A többség inkább spórol, de utazni mindenképp szeretne.
Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól

Brugge félti utcái régi burkolatát a városlátogató turistáktól 

Egyre több látogató visz haza szuvenírként a város történelmi burkolatából.
Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk

Zsenikultusz, izgalmas temető és egy elfelejtett generáció – Salzburgban jártunk 

Két nap egy zenével átitatott városban, ahol a múlt és a jelen összeforr, és ahol Mozart nélkül nincs élet.
Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában

Magyar szék a közép-európai régió designversenyének középpontjában 

A Stretch elnevezésű szék a régiós elismerés kapujában – ugyanez a bútordarabot tavaly a Red Dot Awardon is díjazták.
Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten

Mediterrán élményvilág: török turisztikai workshop Budapesten 

Személyes kapcsolatépítés, naprakész információk, álomvideók.
Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények  – vár a pozsonyi nyár

Fesztiválok, történelem, helyi konyha, borélmények – vár a pozsonyi nyár 

Pozsony és környéke idén nyáron is meglepetésekkel, élményekkel és felfedezésre váró kincsekkel csábítja az érdeklődőket.
Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin

Prado festmények a tavalyi valenciai áradások sújtotta települések utcáin 

A madridi Prado múzeum leghíresebb festményeiből nyílt szabadtéri tárlat a valenciai régióban, a tavaly őszi áradások sújtotta 12 település utcáin.
Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda

Romániában terjeszkedik az egyik legnagyobb lengyel utazási iroda 

A lengyel cég csütörtökön fuzionálásról szóló előzetes megállapodást írt alá a Paralela 45 utazási irodával.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.